Belföld

Gyurcsány még Merkelt is felhergelné

A bukott kormányfő és demokrata elvbarátai Magyarország ellen uszítottak

Egymást túllicitálva hangoztatták hazánk nemzetközi elszigeteltségét Gyurcsány Ferenc és társai egy tegnapi konferencián. A bukott kormányfő nem rejtette véka alá, hogy az előre hozott választás a célja.

gyurcsany
Gyurcsány és Goodfriend. „Külföldről nem lehet buktatni” (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Ismét előkelő helyszínen, ezúttal a négycsillagos Zara Hotelben mondta el aktuális véleményét az ország állapotáról a bukott kormányfő, Gyurcsány Ferenc. A hallgatóság soraiban most is ott voltak az ismert arcok, így Heller Ágnes, Vágó István vagy éppen Kuncze Gábor. Gyurcsány ezúttal hazánk nemzetközi elszigeteltsége miatt hívta össze eszmetársait, elfogadhatatlannak nevezve Orbán Viktor kormányfő világlátását a hanyatló Nyugatról és az illiberális demokráciáról. Szerinte a miniszterelnök egy olyan birodalmi ambíciókat tápláló hatalom szövetségeseként kívánja meghatározni az ország szerepét, amelynek gazdasági ereje a huszada a Nyugaténak. Nem politikai riválisai vagyunk a miniszterelnöknek, hanem történelmi értelemben szemben állunk mindazzal a mentalitással, amit ő képvisel – hangoztatta. Gyurcsány drámai hangon tett kijelentése szerint Magyarország a hetvenes évek közepétől számítva soha nem volt ennyire elszigetelve. Az állampárt ifjúsági szervezetének egykori oszlopos tagja azt vetette Orbán szemére, hogy „Magyarország legoroszbarátabb politikusává vált”. És azzal büszkélkedett, hogy elődjével, Medgyessy Péterrel, kormányfői regnálásuk alatt vitték véghez a keleti nyitást. Azt, hogy akkor ez miért volt helyes, és most miért nem az, Oroszország romló megítélésével magyarázta, bár arra nem tért ki, hogy az ő KISZ-tagsága idején milyen volt a Szovjetunió nemzetközi megítélése. Hazánk jövője szempontjából Németországot nevezte kulcsszereplőnek, döntőnek tartva Angela Merkel kancellár jövő évi látogatását.

Arra biztatta a „magyar demokratákat”, hogy különböző eszközökkel mondják el Merkelnek, milyen nyilatkozatot várnak tőle. Gyurcsány végül eljutott a lényeghez, miszerint csak a kormány bukása és előre hozott választás jelenthet megoldást.

A kormányt a külföldön folyamatosan kritizáló Paul Lendvai rálicitált Gyurcsányra, és azt mondta, hogy 1964 óta nem volt ilyen rossz az imázsunk a világban. Igaz, Lendvai a baloldalt is kiosztotta, hangsúlyozva, hogy nincs igazi politikai ellenzék ma Magyarországon. Hasonló húrokat pengetett Eörsi Mátyás egykori SZDSZ-es képviselő is, aki szerint mára nem maradt barátja Magyarországnak. Charles Gati amerikai politológus hangsúlyozta: nevetséges azt feltételezni, hogy külföldről próbálják megdönteni a magyar kormányt, legfeljebb befolyásolni lehet a helyzetet.


Megkérdeztük. Az erőszak nem fér a demokráciába

Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője:
Nem igaz, hogy hazánk olyan szinten el lenne szigetelődve, ahogy azt Gyurcsány Ferencék hangoztatják, a négy nagyhatalom mindegyikével kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Természetesen nem kérdéses, hogy a Demokratikus Koalíció kinek a kegyeit keresi, kinek az álláspontját képviseli a magyar-amerikai vitában. Az nem meglepetés, hogy Gyurcsány előre hozott választást szeretne kicsikarni, a kérdés csak az, milyen eszközökkel és kinek az eszközeivel. Az erőszak és a külső szereplő bevonása ugyanis nem fér bele a demokrácia kereteibe. Tévednek egyébként azok, akik az Egyesült Államok és hazánk illetve az unió vagy Németország közötti feszültséget értékvitaként akarják bemutatni, mert ez gazdasági érdekkonfliktus. Nem kicsi most a tét, a két térség közötti szabadkereskedelmi megállapodás évekre meghatározza a gazdasági pozíciókat.