Belföld
Gyorsabb lesz az ösztöndíjak fizetési rendje
Jelentősen felgyorsul a korábban akár három-hat hónapot is csúszó rezidensösztöndíjak kifizetése egy új informatikai rendszernek köszönhetően – jelentette be tegnap Mészáros János egészségügyért felelős helyettes államtitkár. Kifejtette, május 1-jétől elektronikus felületen a kezdő szakorvosok lejelenthetik adott hónap képzési tervét és teljesítését, majd ez alapján kapják meg a következő hónapban az ösztöndíjukat.
Közölte azt is, az eddigi rendszer körülményes volt, a kórházban eltöltött időt igazoltatni kellett az egyetemmel, magával a kórházzal, illetve az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK), az ösztöndíjakat pedig csak ezt követően fizették ki.
Az ENKK elnöke szerint ellenőrzés továbbra is lesz, azonban a jelentés elkészítése önbevallás alapján történik, erről a központ minden érintettet értesített. Páva Hanna hangsúlyozta, utólag fogják ellenőrizni azt, hogy a jelentést készítő rezidens valóban eltöltötte-e a megfelelő időt az adott kórházban, s amennyiben eltérést tapasztalnak, a kifizetett ösztöndíjból a nem jogos részt vissza kell fizetnie az érintettnek. Hozzátette, a jelentkezés nem automatikus, azt az adott szakorvosjelöltnek kérnie kell, de dönthet úgy is, a „régi” rendszer szerint vezeti továbbra is a képzési idejét. Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke arról beszélt, örömmel vették, hogy ezzel az informatikai lehetőséggel felgyorsul az ösztöndíjak kifizetése, a csúszást korábban már jelezték az államtitkárságnak.