Belföld

Gyógyító klinikai vizsgálatok

Családorvosok bevonásával indult úttörő program

A gyógyszerészeket is bevonná a Debreceni Egyetem a Szakemberek Betegeink Biztonságáért nevű programjába, amelyhez január óta kétszáz családorvos csatlakozott. A klinikai vizsgálatok során, a bevezetés előtt álló készítmények „tesztelésével” olyan betegek kapnak lehetőséget, akik kezelése a rendelkezésre álló terápiák mellett nem a legmegfelelőbb.

Eddig kétszáz családorvos csatlakozott a Debreceni Egyetem januárban indított, Szakemberek Betegeink Biztonságáért nevű programjához, a meghívottak nyolcvan százalékával kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást – nyilatkozta lapunknak Páll Dénes, a 2013-ban megalakult, az egyetemhez tartozó Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ igazgatója. Nőtt a klinikai vizsgálatok jelentősége, és az új, bevezetés előtt álló készítmények „tesztelése” – szoros megfigyelés és ellenőrzés mellett – kiváló lehetőség azoknak a betegeknek, akiknek a kezelése a rendelkezésre álló terápiák mellett nem a legmegfelelőbb. Páll Dénes hangsúlyozta, az egyetem humán erőforrásával és infrastruktúrájával egyaránt megfelel a szigorú nemzetközi normáknak, így azok a páciensek, akik az intézményben vesznek részt klinikai vizsgálatban, biztonságban érezhetik magukat.

„Mind a szakembergárda, mind a diagnosztikai lehetőségek, mind az állandó és hosszú távú elérhetőség jelentősen megkülönböztet bennünket a magánszolgáltatóktól” – magyarázta a koordinációs központ vezetője, hozzátéve, a Szakemberek Betegeink Biztonságáért program során a csatlakozó családorvosoknak az általános tájékoztatás mellett a konkrét tanulmányokra is felhívják a figyelmét, hogy a mindennapi betegellátás során gondoljanak ezekre a lehetőségekre.

A koordinációs központ létrehozta a Klinikai Vizsgálatok Irodáját, amely Hajdú-Bihar megye valamennyi családorvosa számára a szoros együttműködés lehetőségét ajánlotta fel, és nem kis meglepetésükre óriási igény mutatkozott az érintettek részéről. Páll Dénes közölte, az intézmény a klinikai vizsgálatok teljes spektrumát lefedi, mivel az utóbbi években számos gyógyszergyárral került kapcsolatba, akik vállalták, vizsgálataik alatt az egyetemet is bevonják a munkába. Ezek közül kiemelt terület a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, a zsíranyagcsere-zavar mellett a szemészet, a hematológia, a tüdőgyógyászat és különösen a daganatos megbetegedések.

Felvetésünkre, miért a családorvosok között ilyen népszerű a program, azt mondta, ők vannak a legszorosabb, heti-havi gyakoriságú kapcsolatban a betegekkel, ám a későbbiekben a gyógyszerészeket is szeretnék bevonni. Harmadik lépésnek pedig – folytatta – a laikus közvélemény minél szélesebb körű tájékoztatását szeretnék elérni. A központ megalakulása óta megduplázódott az egyetemen folyó klinikai vizsgálatok száma, ami annyit jelent, legalább kétszer annyi betegnek adatik meg, hogy még a kereskedelmi forgalomba helyezés előtt a legmodernebb kezeléseket megkapja.