Belföld

„Globalista erők fenyegetik a nemzeteket”

Kövér: Homogenizált populációt szeretne Brüsszel

A tömeges migráció egyes felfogások szerint háború Európával, az európai országokkal – mondta tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki kijelentette azt is, az erdélyi magyarságnak és románságnak is az „elgyökértelenítés veszélyével kell szembenéznie”.

Különböző erők próbálják elsüllyeszteni azt a csónakot, amelyben a nemzetiségekkel együtt evezünk, ezért érdemes lenne komolyabban venni ezt a sorsközösséget – közölte vasárnap reggel Kövér László a Kossuth rádióban, a nemzetiségi kultúrák napja alkalmából. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, szisztematikus lélektani-politikai háború folyik a világot eddig összetartó identitásokkal szemben, a tömeges migráció egyes felfogások szerint háború Európával, az európai országokkal, és „egy kultúráját vesztett, homogenizált populáció létrehozását szolgálja”.

Kijelentette, az erdélyi magyarságnak és az erdélyi románságnak is az elgyökértelenítés veszélyével kell szembenéznie. A Magyarországon élő nemzetiségek – folytatta – és a Romániában, Szlovákiában élő magyarok támogatása európai gyökereik erősítésében akkor lesz igazán fontos, amikor „ezeket a nemzeti kultúrákat még nagyobb támadásoktól kell majd megvédeni”. Kövér szerint hazánk nemzetközi kapcsolatrendszerében is felértékelődött a nemzetiségi szószólók szerepe, a kormány pedig szeretne erre támaszkodni. Kitért arra is, a globalizáció rengeteg hátránnyal és rombolással jár a nemzeti kultúrákra nézve, olyan homogenizált európai populáció létrehozására irányul, amelynek a világ nagyvállalatai egy brüsszeli központból tudják diktálni a törvényeket.

Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a ruszinok nemzeti ünnepe alkalmából szólalt fel. A ruszinok soha nem hagyták cserben a magyarokat a két nemzet csaknem nyolcszáz éves együttélése alatt, mondta.