Belföld
Gigaberuházás független ellenőr nélkül
Borbély Lénárd: Az Eurometro Kft. a feltárt visszaélések középpontjában van

Kiemelt szerepe volt a teljes 4-es metró beruházás alatt az Eurometro Kft.-nek, amely az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) jelentése alapján abszolút középpontba helyezhető a feltárt visszaélésekkel kapcsolatban – mondta lapunknak Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere, az ideiglenesen felállított fővárosi Alstom-bizottság elnöke. Példaként említette a járműbeszerzésről szóló Alstom-szerződéseket, amelyben a tender elbírálásakor használt pontrendszer kialakítását is az Eurometro végezte, amely „súlyos felelősséget ró rá”. Egyebek mellett azért, mert éppen a pályázó cégeknél alkalmazott szubjektív pontozási rendszer okozta, hogy az Alstom nyerhetett a jobb ajánlatot tevő Metrowagonmashsal szemben.
Szintén az Eurometro Kft. neve kerül előtérbe az úgynevezett „Fidic-mérnöki pozíció” kapcsán, ahol az egyik legsúlyosabb szabálytalanság történt: az Eurometro ugyanis ellenőrző mérnöki pozíciót töltött be, minden más független mérnököt kizárva a projektből úgy, hogy például olyan cégek teljesítését igazolta vissza, amelyekkel egyéb szálon szerződéses viszonyban állt. A független Fidic-mérnökök feladata egy-egy unió által finanszírozott beruházás alatt jelentős és sokrétű, mivel problémamegoldóként, kapcsolattartóként, ellenőrként kell biztosítaniuk, hogy a megkövetelt minőség és határidők maximálisan teljesüljenek.
Érdekes momentum az is, hogy amikor a Fővárosi Önkormányzat meg akarta szüntetni a Fidic-mérnök, vagyis az Eurometro összeférhetetlenségét 2012-ben, közbeszerzést írt ki a pozícióra, ám mindkét esetben sikertelenül zárta az eljárást. A második eljárásban ugyanis, bár a három pályázó cég közül a Metróber Kft. ajánlata kedvező lett volna, annak pályázatát az Eurout Kft. – amely az egyik tulajdonosa az Eurometro Kft.-nek – megtámadta. Az ügy végül úgy zárult, hogy a közbeszerzést nemzetbiztonsági bizottsági engedéllyel a főváros mellőzte, és saját cégét, a BKK Közút Zrt.-t jelölte ki a Fidic-mérnöki pozícióra, ezzel megszüntetve a súlyos szabálytalanságot.
Az OLAF-jelentés részletesen beszámol az Eurometro Kft. szerepéről a beruházásban. Ennek alapján a társaság egyrészt előkészítette a 4-es metró beruházást, amelyet az első szakasz esetében nyolc és fél hónap alatt kellett volna teljesítenie. A folyamat végül hat évig tartott, az előkészítésért kifizetett összeg pedig az eredetihez képest hatszorosára emelkedett, 3,5 milliárd forintra. Az Eurometro Kft. másik feladatáról, vagyis a Fidic-mérnöki pozíció betöltéséről a DBR 2006 júniusában írt alá új szerződést. Az Állami Számvevőszék 2010-ben készített jelentése szerint egészen az év májusáig nem készült rendszeres feladatmeghatározás a tanácsadó feladataira vonatkozóan, holott az kötelező lett volna. Az OLAF-jelentésben olvasható, hogy „a feladatokat általánosságokban határozták meg, nem elszámoltatható módon, a szerződés alapján pedig nem volt mérhető a teljesítés”. Borbély Lénárd lapunknak elmondta, a beruházás alatt, egészen a 2012-es változtatásig az Eurometro Kft. úgy látta el a Fidic-mérnöki pozíciót, hogy több vállalkozóval is volt érdekeltsége, illetve olyan cégek számláit igazolta le, amelynek vállalkozóként is dolgozott. „Ezek rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszerek, amelyekben számtalan személyi összefüggés is kibukik” – mutatott rá a bizottság elnöke, aki jelezte, ennek alapján a beruházás munkafelügyelete teljesen szabálytalan volt.
Kérdésünkre Gulyás Lászlóról, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjéről Borbély Lénárd elmondta, a fővárosi Alstom-bizottság meghallgatására indoklása szerint azért nem jött el, mert külföldön tartózkodik, és tartósan ott is marad. A vizsgálóbizottság elnöke közölte, Gulyás készítette elő a BKV Zrt. igazgatótanácsában elfogadott döntéseket a projektről. Aba Botond volt BKV-vezérigazgató a bizottsági meghallgatásán arról számolt be, Demszky Gábor volt főpolgármester a beruházással kapcsolatban vagy közvetlenül adott utasításokat, vagy Gulyás Lászlón keresztül – mondta Borbély Lénárd.
Felfüggeszti a főváros is a kifizetéseket
Budapest felfüggeszti a 4-négyes metró beruházásra 2010 előtt kötött szerződések alapján gyanúba keveredett cégeknek az utalást – mondta Tarlós István főpolgármester a TV2 Mokka című műsorában. Amint azt lapunk is megírta, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a hét végén kijelentette, a négyszázhatmilliárd forintos projektből eddig háromszáznyolcvanmilliárd forintot fizettek ki, az idén még húszmilliárd forintot kellene folyósítani a központi büdzséből Budapestnek, ám ennek a kifizetését felfüggesztik, „amíg nincs pont az OLAF-vizsgálat végén”. Tarlós most közölte, kiadta a BKV Zrt.-nek, hogy készítsenek pontos kimutatást arról, mekkora az az összeg, amelyet még nem utaltak ki, és ennek ismeretében azonnal intézkedni fog, hogy „egy fillért se utaljanak ki a gyanús szerződéseket kötött cégek részére”.