Belföld
Fővárosi vita a megegyezés ellenére
Megírtuk, az ülést a nem kormánypárti képviselők kezdeményezték, erről az MSZP-s Horváth Csaba január eleji, a városvezetőnek címzett nyílt levelében is beszámolt. A Budapest.hu oldalon is közzétett meghívó szerint a napirendi pontok között szerepel a finanszírozáson túl a HÉV államosítási tervének, valamint a fővárosi alapszolgáltatások idei biztosításának kérdése is.
Az ellenzéki indítványban a kezdeményezést azzal indokolják, hogy „bizonytalanná vált a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés jövője, ahogy a főváros olyan alapszolgáltatásai is, mint a közvilágítás, a hómentesítés, a parkgondozás vagy a kéményseprés”. A dokumentum szerint Orbán Viktor és kormánya láthatóan nem tiszteli a budapestiek napi erőfeszítéseit, és nem veszi figyelembe a fővárosiak által a központi költségvetésbe befizetett „napi tizennyolcmilliárd forintnyi adót”.
Mindezt annak dacára állítják, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter már bejelentette, a kormány és a főváros közötti tárgyalások megegyezéssel lezárhatók: az állam átveszi az agglomerációs közlekedés működtetését, és kész a HÉV átvételére is. Az első egyeztetésről a Fővárosi Önkormányzat már hétfőn beszámolt. Ennek alapján Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Tarlós István között „sokat közeledtek az álláspontok”, a tárgyalások hamarosan folytatódnak.