Belföld

Fordulat a mobil gát vitájában

Tarlósnál váratlanul „betelt a pohár”, budapesti szintű ügydöntő népszavazást kezdeményez a római-parti védműről

Egyre élesebb a Római-parti védművel kapcsolatos vita: a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén a képviselők arról is szavazhatnak, legyen-e a témában budapesti népszavazás. Tarlós István főpolgármester szerint az ügyben zajló vita kezelhetetlenné vált.

Budapesti szintű ügydöntő népszavazást kezdeményez a római-parti védművel kapcsolatban Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés következő, szeptember 27-i ülésén. A főpolgármester váratlan döntését a köztévében hétfő este úgy indokolta, „már nem szakmai vita folyik az ügyben, és már nem is kezelhető”. A főpolgármesternél, elmondása szerint, akkor „telt be a pohár”, amikor meglátta azt a Facebook-bejegyzést, amelyet az az Egyesület a Római-Partért tett közzé, amely egyébként a fővároshoz hasonlóan a parti védmű építése mellett kampányol a Nánási út–Királyok útja verzióval szemben. A bejegyzés első mondata így szólt: „Zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni a Római-parton hetven hektáron élőket”. A főpolgármester közölte, nem tudja megállapítani, hogy „kik és milyen motivációval jöttek elő az eléggé visszataszító mondattal”, de ha már „ezt a kártyát is bedobják”, akkor legyen budapesti népszavazás.

A referendum kiírásának érdekessége, hogy Tarlós nem helyi, hanem budapesti szintű népszavazást kezdeményez, amellyel korábban már az Együtt és a Párbeszéd politikusai is próbálkoztak. Ők a mobil gát nyomvonaláról szóló, áprilisi fővárosi közgyűlési határozat hatályon kívül helyezéséről kérdeznék az embereket, azonban a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) elutasította a kezdeményezés hitelesítését, mondván, a nyomvonal kérdését az egyes fővárosi beruházások egyszerűsítéséről és gyorsításáról szóló 2015-ös törvény rögzíti, ezért „az nem a Fővárosi Közgyűlés hatásköre”. A másik indok az volt, hogy a főváros „törvényesen jelölte ki a védmű nyomvonalát, így e kérdésben nem tartható népszavazás”. A két kispárt a Kúriához fordult az FVB határozata miatt, s amíg a legfőbb bírói fórum nem dönt, egy esetleges közgyűlési határozat sem foganatosítható, hiszen ugyanabban a témában nem írhatnak ki két referendumot. Tarlós ezzel kapcsolatban meg is jegyezte, a közgyűlési döntést a Kúria írhatja majd még felül.

Ugyanakkor előrevetítette, ha lesz népszavazás, és úgy döntenek a budapestiek, hogy a Nánási út–Királyok útja nyomvonalon épüljön a mobil fal, akkor „hetven hektár védelem nélkül marad, s emiatt a part menti nyomvonal ellen tiltakozó Lányi Andrásékat fogja utóbb minden erkölcsi felelősség terhelni”.

Az ügyben az érintett kerület, Óbuda polgármestere, Bús Balázs a „kulturált vita szabályainak betartására” kért mindenkit. Óbuda hagyományaitól „ez a fajta hangütés idegen és teljességgel elfogadhatatlan” – utalt az ominózus Facebook-bejegyzésre.

Az egyesület délután sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Facebook-bejegyzése „félreérthetően lett megfogalmazva”. De, mint írták, „a Római-part Magyarország Anatevkája”.