„Fontosak a közös értékek és célok”

– Nemrég Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott. Csak látszat, vagy valóban jelentősen konszolidálódott a viszonyuk a kormánnyal?

– Nem látszat, valóság. Egyértelműen javult kapcsolatunk. A mélypont 2014 elején volt, amikor a német megszállás áldozatainak emlékműve, illetve a holokauszt-emlékév egyes elemei miatt a Mazsihisz nem emlékezett közösen a kormánnyal. Nagyjából fél évvel később Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy a konfliktusokat fel kell váltani kooperációkkal, ugyanis a kialakult feszültség minden érintett félnek rossz. Hogy a kialakult állapotért ki volt a hibás, most ne firtassuk, mindenesetre szervezetünknek a kormánnyal való kapcsolata azóta konszolidálódni látszik: mindkét fél igyekszik a másik szempontjait a korábbiaknál jobban figyelembe venni. Ez nem azt jelenti, hogy megszűntek a konfliktusok: kifogásainknak továbbra is hangot adunk – emlékezzünk csak a Hóman-szoborra, vagy éppen Bayer Zsolt kitüntetésére –, de ma inkább a megoldásokat keressük.

– Az említett bojkott egyik oka a józsefvárosi Sorsok Háza körül alakult ki. Bár az épület évek óta áll, a kiállítás tartalma máig tisztázatlan. Van esély az előrelépésre?

– Továbbra is úgy gondolom, a jelenlegi állapot sokáig nem tartható. Fontos rögzíteni azonban, hogy ez egy kormányprojekt. Mi csupán annyit kértünk, hogy a zsidó szervezeteknek, ezen belül is a Mazsihisznek legyen beleszólása a kiállítás üzenetébe. Csak a hiteles emlékezésben tudunk partnerek lenni. Az elmozdulás érdekében tettem javaslatot a miniszterelnöknek.

– Ez miről szól?

– Korai lenne a részletekről beszélni, ám egy dolog biztos: a jelenlegi állapot – úgymond – „ráég” a kormányra, de a zsidó közösségekre is. Ugyanakkor bízunk abban, hogy ebből a beruházásból még lehet, sőt, kell is egy jó projektet csinálni. Erre a korábban megbízott vezetést nem látom alkalmasnak, de azt sem tartom megoldásnak, hogy mi átvegyük a beruházás további felügyeletét. Ilyesmit egyébként a kormány sem javasolt, csupán a közéletben merült fel.

– Létezik most olyan koncepció, amely az „asztalon van”, azaz tárgyalnak róla?

– Nem tudok ilyesmiről. Az utolsó verziót, melyet Schmidt Máriáék készítettek, a Miniszterelnökség szétküldte véleményezésre, ám azt az anyagot szinte mindenki elutasította, s nemcsak az általunk felkért történészek és szakértők, hanem a Magyar Tudományos Akadémia is.

– Mintha előrébb tartana a Rumbach utcai zsinagóga felújítása, ám ott is van némi csúszás.

– Kérdés, mit értünk csúszás alatt, hiszen az Otto Wagner építész által megálmodott egyedülálló épülettel nagyjából húsz éve nem történt semmi. Reményeinkhez vagy álmainkhoz képest bizonyára van csúszás, de most végre a felújításhoz szükséges forrás már kormányrendeletben szerepel. Enélkül ugyanis nem lehetett közbeszerzési pályázatot kiírni. Az építészeti tervek mindenesetre elkészültek, ezek rendkívül kötöttek, hiszen védett műemlékről van szó. A műszaki felújításra, illetve a renoválásra pedig nemrég megtörtént a kiírás. Vagyis haladunk előre. Reményeim szerint 2019-re elkészül a továbbra is Együttélés Háza munkacímen futó projekt.

– Mintha az együttélés gondolata a mostani egyszázalékos adófelajánlási kampányban is visszaköszönne. Tudatos?

– Mindenképp, hiszen valljuk: a magyarországi zsidóság egy erősen integrálódott közösség. Ezt egyébként hazai és nemzetközi konferenciákon a kormány részéről is többször megerősítették, a magyar zsidóságot a magyar nemzet részének tekintik. A Mazsihisz a kooperációkban érdekelt. Állammal, zsidó és nem zsidó szervezetekkel egyaránt. Fontosak a közös értékek és célok, ezt keressük a társadalom legszélesebb spektrumában. Március 15-e mindig remek alkalom az összetartozás kiemelésére.

– Mit gondolnak a kormány határvédelmi politikájáról?

– Az egész Európát érintő kérdésben mindig nagyon visszafogottak voltunk, de voltak olyan kapaszkodóink, amelyekhez következetesen ragaszkodtunk. Először is komoly hibának és kockázatnak tartjuk azt az ellenőrizetlen mozgást, ahogyan egymillió ember – mondhatni – keresztülszaladt Európán. A kontinens kormányai nem tudták kezelni a folyamatot, pedig a kontrollra szükség lett volna. Ugyanakkor fontosnak és megkerülhetetlennek tartjuk, hogy a helyzetet mindenki humánusan kezelje. Ennek prioritást kellene kapnia, a valóságban azonban nem ezt látjuk. Harmadik pontként a gyűlöletbeszédet említem. Nem szabadna teret engedni ennek, semmilyen krízishelyzet kapcsán. Bennünket erre vallási törvényeink mellett történelmi tapasztalataink is köteleznek. A gyűlölet az egész társadalmat képes megmérgezni, következményei pedig beláthatatlanok.

– Nemzetközi tapasztalatai alapján mennyire erősödtek a zsidó közösségek félelmei, főleg Nyugaton, a radikális iszlám megjelenése, illetve erősödése kapcsán?

– Nyugaton fizikai támadások érték a zsidó közösségeket. Később aztán a terrortámadások már mindenkit válogatás nélkül érintettek. Magyarországon nem történtek hasonló események. Európában a biztonsági kockázatok kezelésének legfőbb felelőse maga az Európai Unió. Alapvető a nemzetállamok, a rendvédelmi szervek felelős magatartása, de legalább ilyen fontos, hogy a polgároknak, a közösségeknek is van dolguk ezzel a kihívással. A zsidó közösségek saját kompetenciájukon belül mindent megtesznek intézményeik és közösségeik védelmében. De rögzíteném: mindenféle radikalizmus és fundamentalizmus káros az emberiségnek. Egyiket sem tudom elfogadni sem iszlám, sem, keresztény, sem zsidó köntösben. Gondoljunk csak bele, Jichák Rabin Nobel-békedíjas izraeli miniszterelnököt egy radikális zsidó ember lőtte le.

– A migrációs hullámmal ugyanakkor olyan országokból is érkeznek Európába szép számmal, ahol szinte általános az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség. Ez derült ki Merkel kancellár és a palesztin menekült kislány elhíresült találkozása után is.

– Biztos, hogy ennek is van kockázata. A befogadó államoknak óriási a felelőssége, hogy kézben tartsák a folyamatot. A franciák az egykori gyarmataikról érkezők esetében – talán egyfajta gall büszkeség miatt – évtizedeken keresztül elmulasztották ezt, s nem foglalkoztak érdemben a kérdéssel. Mára láthatóan ez hiba volt, érdemes lenne tanulni belőle. A befogadó országoknak elképesztő energiákat kell oktatásra, integrációra fordítaniuk, és még így is rengeteg kockázat maradhat a társadalmi együttélés tekintetében.

– A legutóbbi európai terrortámadások idején szóba került a hazai zsidó intézmények védelme itthon is. Érvényben vannak még az intézkedések?

– Kifejezetten ilyen intézkedésről jelenleg nem beszélhetünk, de folyamatos kapcsolatban vagyunk a rendvédelmi szervekkel. Ügyelnek arra, hogy a zsidó közösség biztonságban legyen. Megjegyzem, most avattuk újra a Síp utcai épületünkben húsz éve megnyílt rendőrőrsöt. A visszatért alosztály komoly biztonságérzetet ad nekünk. S közben saját rendszereinket is fejlesztjük, korszerűsítjük.

– Összességében amúgy jónak tartja a multikulturalizmust?

– Nem vagyok olyan bölcs, hogy ezt magam eldöntsem, inkább figyelek a nálamnál okosabbak véleményére. Néhány hónapja személyesen találkoztam Ferenc pápával, s volt lehetőségem megkérdezni erről. A Vatikán feje azt mondta, tudomásul kell venni, hogy Európa elöregedik, demográfiai krízis van, ezért szükség lehet az új, fiatal populációkra. Hozzátette azonban, ha kizárólag a befogadásról beszélünk, az súlyos hiba. A befogadás nem elegendő, azzal párhuzamosan az integrációt is meg kell oldani. A kettőt együtt kell kezelni – mondta. Ez a jövő kulcskérdése lehet.

– Nem a családokat, a gyermekvállalást kellene inkább erősíteni, összhangban akár az értékőrző történelmi egyházak tanításával?

– A nagyon vallásosoknál ez nem kérdés, minden gyermek Isten áldása, s ennek láthatóan megvannak a maga gyümölcsei – maguk a nagycsaládok. Az egyházak képesek értéket közvetíteni az egész társadalom számára, de láthatóan az uralkodó családmodelleket ez kevéssé tudja megváltoztatni. Fontos a prosperáló gazdasági környezet, a biztos jövőkép és a stabilitás.

– Hazánkkal szemben gyakori vád az antiszemitizmus erősödése. Ilyesmiről mostanában keveset hallani. Önök is így érzékelik?

– Összetett kérdésről van szó. A köznapi beszédben sokszor találkozunk vele, ami rossz és veszélyes. De tény: fizikai atrocitás nincs, és nincs olyan hatalmi ágazat sem, ahol generálnák az antiszemita beszédet. A kormány sok gesztust tesz felénk, amelyek megjelennek a temetők, a zsinagógák, a szociális intézmények vagy éppen a Szeretetkórházunk felújításában. De megemlíthetem azt is, hogy miután Nyugat-Európa egyes országaiban felmerült, betiltják a kóser marhavágást, vagy éppen a körülmetélést, a magyar kormány mindkét ügyben deklarálta, ezeket a vallásszabadság részének tekinti. Számunkra fontos az is, hogy a kormány minden nemzetközi fórumon többnyire Izrael mellett szavaz. A miniszterelnökkel való találkozásunkkor azonban hangsúlyoztam, ha az emlékezetpolitikai kérdéseket tekintjük, mögöttünk hatszázezer mártír emléke van, ami nem engedi, hogy kompromisszumot kössünk ezen a területen. Ha kell, felvállaljuk a konfliktusokat a jövőben is, amit Orbán Viktor miniszterelnök legitim törekvésnek tartott. Az áthallások, a kettős beszéd zavar bennünket. Az elmúlt rendszerben megtanultunk a sorok között olvasni, ezért ezekre fokozottan érzékenyek vagyunk – függetlenül attól, hogy az adott mondat mögött van-e konkrét szándék, vagy sem.

– Az kicsit megnyugtatja, hogy nyilvánosan már a Jobbik is leszokott az ilyen beszédről, sőt Vona Gábor még hanukai üdvözletet is küldött?

– Kétségtelenül érzékeljük a változást a párt vezetőinek kommunikációjában, de szavazóbázisuk megnyilvánulásai továbbra is szélsőségesek és rasszisták. Természetesen figyeljük a folyamatokat, hiszen ez a dolgunk, ám a párbeszéd ideje nem jött el. Álláspontunk ebben a kérdésben következetes.

– Hogyan értékeli a keresztény felekezetekkel való viszonyt?

– Meghatározó volt a Nostra Aetate kezdetű pápai enciklika, amely tételesen kimondta: nem a zsidók Jézus gyilkosai. Azóta rengeteg fórum és alkalom volt, ahol ennek szellemében mélyült tovább a kapcsolat. Tihanyban például minden évben konferenciát tartunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az UNESCO szervezésében közös gondjainkról és a társadalmi folyamatokról. Van közös imahetünk más egyházakkal, s mindezek az együttélést erősítik, a béke irányába hatnak. Magyarország négy egyházi fenntartású kórháza között pedig példaértékű a szakmai együttműködés. De sikertörténet volt a Margit hídnál talált második világháborús csontok eltemetése is. Bizonyos vallási szabályok miatt nem volt mindegy, hová kerülnek ezek a maradványok, nem lehetett tudni biztosan, hogy valamennyi csont elhunyt zsidótól származik-e, vagy sem. Végül a Kozma utcai zsidó temetőnkben, a zsidó és a keresztény felekezetek képviselőinek együttműködésével helyeztük nyugalomra az egykori áldozatokat, a teljes vallási béke megtartásával, s egymás tiszteletével. Ritka az ilyesmi. Ezt kell erősíteni, folytatni.

– Lehetett hallani a Mazsihisz reformjáról is. Ez hol tart?

– Fontosnak tartom rögzíteni, nem vallási, hanem szervezeti reformokról van szó. A belső működésben nagyobb transzparenciát kellett elérni, ezért átfogó átvilágításra volt szükség. Az ebből következő változások lehetőségét folyamatosan vizsgáljuk, és például ennek nyomán a Dohány utcai zsinagógához kapcsolódó turizmus szervezését egy külső vállalkozótól saját hatáskörbe vettük vissza. Az eredmények bizakodásra adnak okot. A Mazsihisz a sokszínű, százezres hazai zsidóságot képviseli, melynek csupán tizenöt százaléka tartozik valamilyen módon szervezeteinkhez. Ez nem tér el jelentősen a többi egyháznál is jellemző aránytól, de növelését a zsidó civilek aktivitásán keresztül szeretnénk elérni. Legfőbb célcsoportunk a fiatal zsidó családok. Szekuláris zsidó testvéreink elérése érdekében pedig együttműködéseket generálunk különböző zsidó vagy akár nem zsidó szervezetekkel. Törekszünk arra, hogy a „változó világra nyitott zsidóság” ne csak szlogenünk legyen, hanem aktivitásunkat is jellemezze. Van még mit tennünk, de keményen dolgozunk az eredményekért.