Belföld
Folytatódnak a béremelések
Egészségügy: ellenzéki lázítások
A kormány 2010-ben csődben lévő országot vett át, az utóbbi három évben sikerült az egészségügyben érdemi béremelést végrehajtani, ami „nem lezárt folyamat”. A miniszter közölte, 2018-ban a kormány előrehozta a szakdolgozók béremelését, újabb jövedelemkiegészítést kaptak a háziorvosok, és rendezték a társadalombiztosítással szerződött fogorvosok finanszírozását. Az ellenzéki pártok a kampányban folyamatosan felhasználják az egészségügyi dolgozókat – hívta fel a figyelmet –, a kormányra azonban két választás között is számíthatnak. Beszélt arról is, Magyarországon az elmúlt években ötszázmilliárd forintot fordítottak az egészségügyi intézményekre, 77 kórház újjáépítése történt meg, 31 új mentőállomás épült, és felújítottak 104-et. Politikai kampányakciónak tartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) szombaton Budapesten megtartott tüntetését. Közölték, a FESZ már eddig sem volt hajlandó részt venni a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.