Belföld
Folytatódik a szociális dolgozók béremelése, de tovább egyeztetnek
Fenntartóváltásokat is hozhat a következő év
Biztosan lesz béremelés a szociális ágazatban jövő januártól, ám a részletek kidolgozása még folyamatban van – értesült lapunk. Úgy tudjuk, továbbra is tervben van egyfajta életpályamodell bevezetése, ám korántsem biztos, hogy erre a többi hivatásrend, így például a pedagógusok esetében életbe lépett rendszerhez hasonlóan kerül sor. Az érintett intézmények fenntartásáról továbbra is egyeztetnek, korábbi sajtóhírek szerint nagyobb szerephez jutnának az egyházak ezen a területen, ám ennek részleteiről jó ideje szintén tárgyalások folynak a kormány és az érintett felekezetek között. Ennek kimenetele hatással lehet a dolgozók „besorolására”, hiszen nem mindegy, a jövőben az államtól vagy valamely egyháztól, esetleg alapítványtól kapják majd a fizetésüket.
Mindenesetre a kérdés napirenden volt a ma ismét ülésező, Lázár János vezette stratégiai kabinet múlt heti tanácskozásán. Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy az elkövetkező időszakban is várható a bérek emelkedése a szociális ágazatban. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára egy parlamenti írásbeli válaszában felidézte, az elmúlt években a fizetések rendezésére komoly forrásokat, mintegy hatvanmilliárd forintot fordítottak, ugyanakkor további intézkedésekre van szükség. A lényeg szerinte az, hogy az ágazatban szakmai tevékenységet ellátó dolgozók számára kiegyensúlyozott, kiszámítható és a minőséget elismerő rendszer jöjjön létre. Az előkészítő munkálatok már évek óta folynak a minisztériumban, az ágazat képviselői, így a fenntartók, a munkáltatók, a munkavállalók és a szakszervezetek közreműködésével.
Ezzel együtt létrejött a Szociálpolitikai Tanács, amely szintén bekapcsolódott a bérhelyzetről szóló egyeztetésekbe. A testület célja a tárca szándéka szerint a gyakorlatban kialakuló tapasztalatok, vélemények és szakértelem a korábbinál szélesebb körű becsatornázása a döntések előkészítésébe. Valódi párbeszéd a szféra modernizációja érdekében, az együttműködés jegyében – foglalható össze az eddig is létező, azonos nevű szervezet megújításának indoklása.
A tanács munkáját segítő szakmai kollégiumok kialakítása az egyes ellátotti csoportok alapján történt, azért, hogy érdekeik, sajátosságaik hangsúlyosan jelenjenek meg. Egy szakmai kollégium tizenkét szakértőből áll, kiválasztásuknál elsődleges szempont volt, hogy operatív szinten vegyenek részt az adott szolgáltatás működtetésében vagy a szakterület kutatásában.
Fontos szempont, hogy a tervezett béremelésre van forrás, mintegy 7,5 milliárd forintos keret a már elfogadott, jövő évi költségvetésben. A 2014-ben indított juttatások az elmúlt két évben 16 százalékkal, vagyis bruttó huszonnégyezer forinttal emelkedtek. Ez a bérfejlesztés folytatódhat, ebben az esetben 2014-hez képest 2017-re elérheti a harmincszázalékos növekedést is.