Belföld
Folytatódik a bürokráciacsökkentés
Újabb konzultációt tervez a kormány, az idén életbe lépő könnyítések kétmilliárdos megtakarítást jelenthetnek a lakosságnak

Továbbra is kiemelt figyelmet kap a vállalkozók és a lakosság véleménye, az elmúlt két évben megtartott lakossági konzultációk és a Vállalkozók Országos Szövetségével szervezett, huszonkét városban lezajlott megbeszélés-sorozat tapasztalatai alapján újabb konzultációk megtartását is tervezi a Miniszterelnökség a bürokráciacsökkentés jegyében. Mint lapunk megkeresésére közölték, a kormány továbbra is elkötelezett a folyamat mellett, ennek keretében csökkenteni kívánja az állampolgárok és vállalkozások hatósági terheit, mind az eljárások további egyszerűsítésével, mind a hatósági eljárásokért fizetendő díjak megszüntetésével vagy csökkentésével.
Felidézték, a 2015. évben lefolytatott lakossági konzultáció alapján elfogadott, az úgynevezett állami rezsicsökkentés első ütemének eredményeként tavaly az állampolgároknál és vállalkozóknál mintegy tizenkétmilliárd forinttal több maradt, mivel ingyenessé vált többek között a személyi igazolvány, a lakcímkártya, a hatósági erkölcsi bizonyítvány, a felsőoktatási felvételi. Emellett az első jogosítvány és a diákigazolványok kiállításáért sem kellett már fizetni. A vállalkozóknak ingyenesen kell kiadni az adóigazolásokat, és nem kellett igazgatási szolgáltatási díjat fizetni többek között az éves számviteli beszámoló közzétételéért és egyes cégeljárásokért. A 2016 augusztusában megtartott lakossági konzultáció eredményeire is figyelemmel tavaly év végén fogadta el a parlament az állami rezsicsökkentés második ütemét tartalmazó törvényjavaslatot, így 2017 márciusától több hatósági eljárás illetéke és szolgáltatási díja megszűnik.
Az idei évre tervezett díjcsökkentések eredményeként közel akár kétmilliárd forintot is megtakaríthatnak az állampolgárok és vállalkozások, ingyenessé válik egyebek mellett a cégbejegyzés, az anyakönyvi kivonatok kiállítása, a CSOK-hoz szükséges egészségpénztári igazolások kiállítása is – ismertette a Miniszterelnökség. Mindezeken túlmenően folytatnák a „hatósági eljárások egyszerűsítésére irányuló eddigi gyakorlatot”. Ami az eddigi eredményeket illeti ezen a téren: több ügyintézési határidő csökkent, bevezették az „objektív hatvannapos határidőt”, amely alatt minden ügyet el kell intézni. A jogszabály csak kivételesen állapít meg hosszabb határidőt. Megszűnt az ügyek felfüggesztésének lehetősége, a hatóság kivételes esetben hosszabbíthat eljárási határidőt. Ezzel jelentősen nőtt a nyolc napon belül elintézett ügyek aránya. Szintén könnyítés, hogy adatváltozás bejelentésekor az ügyfélnek lehetősége van arra, hogy az eljáró hatóság kérje más hatóságoktól az adatváltozások átvezetését.