Belföld

Folytatódik a bürokrácia lefaragása

Márciusig alakulnak át, illetve szűnnek meg a háttérintézmények, de még az ősszel további törvénymódosítások következnek

Olcsóbbá teszi az állam működését a háttérintézmények minap bejelentett átszervezése, a változtatások egy részéhez azonban további törvénymódosításokra is szükség lesz, erre az összel kerülhet majd sor – tájékoztatta lapunkat a Miniszterelnökség.

Kormanyablak
Folyamatosan bővülnek a kormányablakoknál intézhető ügyek (Fotó: MH)

Egyes háttérintézmények esetében az illetékes minisztériumoknak rögtön munkához kell látniuk, ha augusztus elsejéig végezni akarnak a minap közzétett, összességében mintegy ötven ilyen intézmény átszervezéséről, illetve jogutódlással való megszüntetéséről rendelkező kormányhatározatban rögzített határidők teljesítésével – derült ki a Miniszterelnökség lapunk érdeklődésére megküldött válaszából. Mint megírtuk, jelentős csúszással csak a hét elején született meg a kormánydöntés a bürokrácia csökkentését célzó újabb lépésről, amely valamennyi minisztériumot érint. Leginkább a már korábban „karcsúsításra” kötelezett humántárcát. Rétvári Bence parlamenti államtitkár ezzel kapcsolatban az Echo Televízió Híróra című műsorában úgy fogalmazott, az eddigi átalakítások gördülékenyen, fennakadások nélkül zajlottak le, így a következő egy évben is hasonlóra számítanak. A lényeg, hogy az ügyfelek, vagyis az állampolgárok ne tapasztaljanak semmi problémát ezzel kapcsolatban.

A legnagyobb ilyen szervezet egyébként az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, amelynek feladatait több utód is átveszi majd. Az elérési felületek azonban megmaradnak, hiszen továbbra is a kormányablakoknál lehet majd intézkedni, nem hivatalokkal kell levelezni. Minél több ügyet lehessen egyetlen helyen megoldani – ez volt eddig is a célkitűzés.

A Miniszterelnökség szerint az átszervezés menetrendjét részletesen tartalmazza az említett kormányrendelet, ahogy azt is, hogy az eddigi források csupán nyolcvan százalékával számolhatnak a továbbiakban a tárcák. Akad ugyanakkor olyan központi hivatal, illetve költségvetési szerv, melynek átalakításához törvénymódosítás szükséges, így ezeknél majd csak jövő januárban és márciusban léphetnek életbe a változások. A vonatkozó módosító indítványok az ősszel kerülnek a parlament elé, a kormányrendeleti szabályozás elfogadása novemberre várható – tudatták. Hangsúlyozták azt is, a nyolcvanszázalékos kitétel nem jelent húszszázalékos létszámleépítést, a „feladatok változatlan színvonalon történő ellátását kell biztosítani”.

A bürokráciacsökkentés keretében az elmúlt időszakban megvalósított kormányzati lépések elsősorban a társadalom, illetve a vállalkozások számára jelentettek költségcsökkentést, így az állami rezsicsökkentéssel éves szinten tízmilliárd forint marad az állampolgárok zsebében. További előzmény, hogy a kormányhivatalokba integrált szakigazgatási szervek önálló törzshivatalai megszűntek, egyszerűbb és takarékosabb lett a szolgáltatás. Szintén eredmény a gyorsabb ügyintézés, a hatóságok egymás közötti elektronikus adatszolgáltatása. Az ügyintézési határidők átlagosan huszonöt százalékkal csökkentek, az egyszerű megítélésű ügyeket nyolc napon belül lezárják.

A több elemből álló, a ciklus egészén átívelő közigazgatási bürokráciacsökkentés további fontos változása még a hatósági eljárások további egyszerűsítése, a tervezett új közigazgatási rendtartás és számos egyéb intézkedés, mint például a területi és központi szinten gyakran megkétszerezett ellenőrzések felszámolása, a bérelt ingatlanok számának jelentős csökkentése, ahogy a közvetett vagy közvetlen állami tulajdonban lévő gazdasági társaságoknak – a központi hivatalokéhoz hasonló – felülvizsgálata is. Mindezeket pedig kiegészítheti a közigazgatás informatikai szakrendszereinek összehangolása – tudatta a Miniszterelnökség.