Belföld

„Folyamatos önvizsgálat szükséges”

Gulyás Gergely bevándorlási krízishelyzet európai uniós kezeléséről: itt és most a politikai korrektséggel szembejött a valóság

A politikában nem az a fontos, hogy egy párt ellenfelet találjon magának, hanem hogy olyan célokat jelöljön ki, amelyeket meg tud valósítani és amelyek az ország érdekében állnak – mondta a lapunknak adott interjúban Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke.

Gulyás Gergely 20160104
„A Jobbik azt a szélsőséges bélyeget próbálja önmagáról lemosni, amely a párt lényege” (Fotó: Varga Imre)

A politikus példátlan összefogásnak tartja a kvóta elleni aláírásgyűjtést, és úgy látja, a baloldal szereplői öt év ellenzéki lét után is jobban utálják egymást, mint a Fideszt.

– A Fidesz tisztújító kongresszusán a párt alelnökévé választották. Beszédében a német CSU sok éve tartó sikerét idézve azt mondta: csak az maradhat hatalmon, aki ésszerű önmérsékletre képes. Mit jelent ez?

– Az ilyen mondatoknak mindenki a címzettjét keresi, de nincs ilyen, vagy ha úgy tetszik, mindannyian azok vagyunk, mivel az ilyen kijelentések általános mércét próbálnak állítani. Ez a mondat nem a közjogi értelemben vett felhatalmazás elé kíván korlátot állítani, hiszen az antidemokratikus lenne. Aki vitatja azt, hogy a szabad választásokon szerzett kétharmados többséggel élni is lehet, az a választói akaratot hagyja figyelmen kívül. Egy döntésnek azonban nemcsak közjogi vonatkozásai vannak, hanem sokszor erkölcsiek is. E mérce alapján az embernek szintén vizsgálnia kell a saját döntéseit. Én az ilyen értelemben vett önkontroll, önvizsgálat folyamatos szükségességére utaltam.

– A kongresszuson is szóba került, hogy az „ellenzék nélküliség” nem jelenti azt, hogy hátra lehetne dőlni. Milyen stratégiát kell követnie a Fidesznek a választásokig tartó időszakban?

– A politikában nem az a fontos, hogy egy párt ellenfelet találjon magának, hanem olyan célokat jelöljön ki, amelyeket meg tud valósítani és amelyek az ország érdekében állnak. Ez a célkitűzés a Fidesznél – függetlenül attól, hogy ez mikor volt a kampányban is használt vezérmotívum, és mikor nem – tartalmilag a polgári Magyarország megteremtése. Széles középosztály a tehetségtől és szorgalomtól függő gyarapodás lehetőségével. Az elmúlt öt évben sikerült olyan gazdasági fordulatot végrehajtani, amelynek köszönhetően a gazdasági növekedésünk az Európai Unió élmezőnyébe tartozik. Az a cél, hogy a pluszjavakból minél többen részesedhessenek az említett világos társadalompolitikai elvek mentén.

– Mit gondol az ellenzék elmúlt évi teljesítményéről?

– A posztkommunista gyökerű baloldal a rendszerváltozás óta soha nem látott válságban van Magyarországon és a régióban egyaránt. Az MSZP-nek már a középpárti léte is veszélyeztetett, egyre kevésbé lehet potenciális váltópártként tekinteni rájuk. Ráadásul van egy baloldalon belüli belső harc, az MSZP-t először politikai és anyagi értelemben is tönkretevő, majd onnan kivált Gyurcsány-féle szélsőbaloldali társaság és az általuk kivéreztetett, majd elhagyott szocialisták között. Így nem csoda, ha a baloldal különböző szereplői öt év ellenzéki lét után is jobban utalják egymást, mint minket. Pedig, ahogy többször elmondtuk, egy nemzeti baloldalra az országnak szüksége lenne. Ehhez sosem álltunk közel, most azonban mégis tovább távolodunk. Ha a baloldalt is a Gyurcsány-féle szélsőségek foglalják el, akkor a két szélsőség között ennek a kormánynak a maradása még inkább az ország érdekévé válik.

– Mi a helyzet a Jobbikkal?

– A Jobbik hegemón helyzetben van a kormánypártoktól jobbra található területen. A legnagyobb kihívója önmaga, hiszen azt a szélsőséges bélyeget próbálja önmagáról lemosni, amely a párt lényege. A Gyurcsány-kormány alatt, 2009-2010-ben elért sikereik óta azonban érdemben nem tudták a táborukat növelni. Kérdés, ezen kutyasimogatással és hasonló akciókkal lehet-e változtatni, hiszen a tábor és a képviselők ugyanazok, a megnyilatkozások sem különböznek érdemben a korábbiaktól. Szerintem Vona Gábor nem túl széles rajongói körének legvérmesebb tagjaitól eltekintve senki nem tudja elképzelni, hogy a Jobbik képes lenne az ország kormányzására.

– Több elemző is úgy vélte, a menekültügy kapcsán a kormány határozott cselekvésével kifogta a szelet a Jobbik vitorlájából.

– Ez megint egy elemzői megállapítás. A valóság az, hogy egy politikai döntés, akció akkor sikeres és attól hiteles, ha morális meggyőződés áll mögötte. Ezért volt sikeres a kormány döntéssorozata, mert az az erkölcsi meggyőződés állt mögötte, hogy Európának meg kell őriznie a saját gyökereit, hogy nem tudunk integrálni más kontinensről érkező, más kultúrájú és más hitű, milliószámra a jobb élet reményében földrészünkre érkező embereket. Erre az Európában már ma is létező párhuzamos társadalmak elegendő bizonyítékul szolgálnak. Morális alapon foglaltunk el egy helyes álláspontot, és minden más ebből következett. Természetesen ezzel együtt igaz, hogy a Jobbik is támogatta fő elemeiben a kormány bevándorláspolitikai döntéseit.

– Az ellenzék ugyanakkor a kétharmados többség hiányában előszeretettel tesz keresztbe a kormánynak.

– Az utolsó tavalyi parlamenti ülés szavazásai is bizonyítják, a kétharmados törvényeket az ellenzék nem a tartalmuk szerint vizsgálja, hanem presztízskérdést csinál abból, hogy a Tóbiás–Vona–Gyurcsány trió összefogásával leszavazza a kormányt.

– Leszavazták az egyházi törvényt is. Ezzel most mi lesz?

– Tudomásul vettük, hogy az ellenzék a felekezetek bírósági bejegyzése helyett a parlamenti bejegyzést preferálja. Mi is így gondoltuk négy évvel ezelőtt, az ellenzéki pártoknak négy év kellett, hogy a korábban általuk hevesen támadott álláspont támogatóivá váljanak. A politikai következményekért – ideértve az ezt követő strasbourgi elmarasztalások miatti fizetési kötelezettséget – most már az ellenzéknek kell a felelősséget viselnie. Mi ennek ellenére továbbra is szeretnénk megoldani a kérdést.

– Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen a menekültügyi szabályozás miatt. Ahogy azonban Trócsányi László igazságügyi miniszter is fogalmazott, ezek technikai kifogások. Nem lenne egyszerűbb rövidre zárni a problémát, és tárgyalásos úton rendezni a nézeteltérést?

– A kiindulópont, hogy a menekültügyben képviselt, visszatekintve egyértelműen helyesnek bizonyult magyar álláspont miatt Brüsszel bosszúhadjáratot folytat hazánk ellen. A választott eszköz arra emlékeztet, amikor valaki azt mondja, hogy egy durva alkotmánysértés lényegtelen, de ugyanazon a területen egy végrehajtási rendelet viszont kulcsfontosságú. Azért kötelezettségszegési eljárást indítani, hogy egy büntetőeljárás alá vont külföldinek miért van joga önkéntesen lemondani arról, hogy az ítéletet lefordítsák neki, miközben a schengeni egyezményt, az abban előírt külső határvédelmet mint hatályos uniós jogot szankció nélkül lehet figyelmen kívül hagyni, olyan abszurditás, amely már önmagában Brüsszel Budapesttel szembeni elfogultságának ékes bizonyítéka. A brüsszeli bizottság az anarchia oldalára állt és azt ünnepelte lelkesen, hogy az Európába érkező tízezrek jogsértő belépésekor a tagállamok egy része semmibe vette a schengeni egyezményt. Az volt a jó európai, aki lábbal tiporta a közösségi jogot, és az volt a rossz, aki megpróbálta betartani, mint Magyarország. Ilyen előzmények után az, hogy valaki bevándorlással kapcsolatos részletszabályokat vizsgáljon, a bosszúhadjárat világos szándéka mellett kizárólag annak tudható be, hogy az uniós bürokraták a politikai arányérzék minimuma ellen is be vannak oltva.

– Mit vár a kvóta elleni bírósági beadványtól és az aláírásgyűjtéstől, amely már másfél milliónál tart?

– Példátlan összefogásnak tartom, hogy minden ötödik választópolgár egy adott cél érdekében aláír valamilyen kezdeményezést. Még akár oda is eljuthatunk, hogy minden negyedik választó aláírja az ívet. Ha belegondolunk: van-e olyan állama Európának, ahol valaki ilyen arányban tudna a kvóta mellett aláírásokat gyűjteni, aligha találnánk ilyet. A kvóta elleni fellépés legitimációját erősíti a kezdeményezés, és mivel Európa mégiscsak demokráciákból áll, végső soron megkerülhetetlen a magyar és a tömeges befogadást szintén ellenző európai választók véleménye. Különösen úgy, hogy Közép-Európa valamennyi, az unióhoz 2004 után csatlakozott államában a társadalmi hozzáállás a miénkhez hasonló mértékben elutasító.

– Nyomásgyakorlásként fogjuk felhasználni az aláírásokat?

– A magyar kormány mozgásterét egyértelműen növeli, ha ilyen erős és kézzelfogható belföldi felhatalmazás áll mögötte.

– A bírósági beadványról mi a véleménye?

– A kvótadöntés tartalmilag és formailag is ellentétes az uniós joggal. Sajnos azonban egy bíróság minél inkább nemzetközi, annál inkább tűnik úgy, hogy a döntéshozatalban politikai szempontok is szerepet játszhatnak. Reméljük, az Európai Unió bíróságán ez nem így van. Ne felejtsük ugyanakkor, hogy a magyar Alkotmánybíróságnak is állást kell foglalnia az ombudsman megkeresése nyomán erről a kérdésről. Kifejezett érdeklődéssel tekintünk az óriási jelentőségű, precedenst teremtő döntés elé, amely világosan meg fogja határozni a nemzetközi, a közösségi jog és a magyar alkotmány egymáshoz való viszonyát.

– Vár változást az európai vezető hatalmak hozzáállásában?

– Már eddig is láttunk ilyet, szerintem folytatódni fog. Eljutottunk oda, hogy mind Németországban, mind Svédországban és Nyugat-Európa legtöbb államában belátták: saját társadalmaik többsége sem támogatja az ilyen mértékű bevándorlást, és ők sem képesek minden határ nélkül mindenkit befogadni. Mi szolidárisak vagyunk ezekkel az államokkal még akkor is, ha nem értettünk egyet az álláspontjukkal. Minden olyan döntést támogatunk, amely az áldatlan állapot felszámolását segíti elő és nem jár azzal, hogy Magyarországnak akarata ellenére bárkit be kelljen fogadnia. Most is azt hangsúlyozzuk, hogy a schengeni külső határok védelmének nincs alternatívája.

– Egyetért azzal a megállapítással, hogy a nyugati politikai elit teljesen elszakadt a társadalmi valóságtól?

– Ez a legnagyobb probléma. Ennek az az oka, hogy egy sajátos véleménydiktatúra uralkodik jó néhány nyugat-európai állam közéletében. Aki az irányadótól eltérő véleményen van, azt nem a vita korrekt résztvevőjének tekintik, hanem közéletből elüldözendő ellenségnek. Abból a szempontból éppen a migráció változtatott ezen a helyzeten, hogy a politikai korrektség negatív következményei sokkal kézzelfoghatóbbak az emberek számára, mint máskor. Itt és most a politikai korrektséggel szembejött a valóság. Ilyen, amikor a bevándorlókat Németország egyes tartományaiban csak a tornatermekben tudják már elhelyezni, és ennek következtében megszűnik a testnevelésoktatás például Berlin jelentős részén. Az is fontos tanulsága a válságnak, hogy a bennünket ért, ezen a területen is példátlan mértékű kritikák ellenére a sajtószabadság, a sokszínű tájékoztatás ügye Nyugat-Európában sokkal rosszabbul áll, mint Kelet-Közép-Európában.