Belföld
Fókuszban a szociális ügyek
Újraindítják a telepprogramot Salgótarjánban
Akkor igazán eredményes egy város szociális rendszere, ha segítséget nyújtanak a kormányzati programok, a másrészt van olyan helyi vezető, aki képes ezeket összefogni. A kettőnek egyszerre kell meglennie – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Salgótarjánban. Czibere Károly a kormánypártok polgármester-jelöltjével, Simon Tiborral tartott tájékoztatón kiemelte: a kormány elkötelezett abban, hogy a szociális szolgáltatások, a gyermekvédelem és a felzárkózás területén is olyan programokat vigyen tovább, amelyek választ adnak a legégetőbb kérdésekre – jelentette az MTI.
Czibere arról is beszélt, mennyire fontos, hogy a kormány hároméves kortól kötelezővé tette az óvodát, és a következő évtől indul a bölcsődei reform, ami a férőhelyek bővítését is jelenti. Az államtitkár felidézte, Salgótarjánban indult egy százötvenmillió forintos telepprogram, és szükség lenne ennek a folytatására, hiszen így az alacsony iskolai végzettségűek képzettséget szerezhetnek, és így visszakerülhetnek a munkaerőpiacra.
Simon Tibor polgármesterjelölt elmondta, Salgótarjánt az elöregedés, a fiatalok elvándorlása, a magas munkanélküliség jellemzi. Bírálta, hogy a salgótarjáni kistérség januártól megszüntette a házi segítségnyújtást, ezzel százhatvanhárom idős ember életét nehezítették meg. Márciustól újraindítják a szolgáltatást – jelentette be Czibere Károly.
A Magyar Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula polgármesterré választása esetén önkormányzati segítséggel hőszigeteléssel látná el a lapostetős házakat a városban, majd azokra napelemeket is telepítene.