Belföld
Fokozódhat a bevándorlási nyomás
Tehát várhatóan 2016 is a migráció éve lesz Európában. Éppen ezért az egyelőre március 15-ig érvényben lévő válsághelyzet meghosszabbítása várható a déli megyékben – hangzott el egy tegnapi háttérbeszélgetésen, ahogy az is, hogy a párizsi terrorcselekmények, majd a kölni szilveszteri események nyomán az európai szolgálatok intenzívebb együttműködésére lenne szükség. A kabinet emellett továbbra is támogatja Macedónia határvédelmi tevékenységét, s ennek szellemében szorgalmazza az ezen a téren jól teljesítő Bulgária felvételét is a schengeni övezetbe. Ha módosul a migrációs áradat útvonala, az illetékes szervek bármikor készek lezárni a zöldhatárt Románia felé is – erősítette meg Kovács Zoltán kormányszóvivő.
A New York Times arról cikkezett, hogy egy szír nő azt állította: egy magyar börtönőr súlyosan bántalmazta, eszméletlenre verte, mert elutasította a közeledését. Emiatt hazánk washingtoni nagykövete, Szemerkényi Réka levélben kért helyreigazítást a laptól, hiszen a leírtak nyilvánvalóan nem felelnek meg a valóságnak. Ha nem tesznek eleget a kérésnek, úgy a magyar kormány jogi útra tereli a kérdést, úgynevezett próbaperben kérheti az ügy tisztázását – jelezte Kovács Zoltán.