Belföld

Felzárkózási programok valamennyi korosztálynak

Kétszáznyolcvan tanoda

Csaknem hatezer gyermek jár a Magyarországon működő mintegy kétszáznyolcban tanodába – közölte az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban.

Az MTI tudósítása szerint Langerné Victor Katalin az első alkalommal megrendezett tanodaolimpia megnyitóján azt mondta, a szabolcsi településen megvalósultak és összeértek a társadalmi felzárkózást segítő különböző kormányzati programok, például a Biztos Kezdet Gyerekházak, az Arany János Kollégiumi Program, a tanoda- és a komplex telepprogramok. A tanodák lényege, hogy a gyerekeket a lecke megírása mellett a tanulásban is segítsék, és sok időt szánnak a közösségépítésre is. Langerné megjegyezte, Magyarországon, Európában egyedülálló módon, életkorokon átívelő programokat dolgozott ki a kormány a társadalmi felzárkózás segítségére. Kitért arra is, hogy az általános iskolában az Útravaló ösztöndíjprogram nyújt anyagi segítséget az érintett családok számára a hátrányok leküzdésében, míg a középiskolában az Arany János Kollégiumi Program és a két éve indított Kollégium Plusz program ad támogatást a gyerekeknek és családjuknak, a felsőoktatás szintjén pedig a roma szakkollégiumi hálózat.