Belföld
Fellépés a keresztényüldözés ellen
Ösztöndíjprogrammal és figyelemfelhívó körúttal, valamint együttműködések révén is tesz a kormány a meghurcoltakért

Ma nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában – hangoztatta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára Budapesten Az összefogás új lehetőségei az üldözött és diszkriminált keresztény közösségek érdekében című konferencián. A találkozón hét országból tizennégy szervezet képviselője érkezett a fővárosba, hogy a téma kapcsán egyeztessen, közös akciótervet dolgozzon ki. Rétvári hangsúlyozta, Magyarország az ilyen csoportok központjává akar válni. Utalt arra, a nyugati világnak van felelőssége abban, hogy a Közel-Keleten élők elveszítették a jövőképüket, ezt kell visszaadni számukra. A térségből érkező egyházi vezetők azt kérik, helyben kapjanak humanitárius segítséget. Eredménynek nevezte, hogy az Országgyűlés valamennyi párt támogatásával közös határozatot fogadott el arról: elítéli a keresztényüldözést, és felszólítja a nemzetközi büntetőbíróságot, kezdeményezzen eljárást népirtás miatt. Számos más program mellett vándorkiállítással is fel kívánják hívni a figyelmet a jelenségre, ennek példájaként Rétvári bemutatott egy arany oltáriszentség-tartót, melyet az Iszlám Állam által megrongált szíriai templomból mentettek ki.
Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, több egyetemmel is egyeztetve, speciális ösztöndíjprogramot dolgoztak ki üldözött keresztények számára, munkájuk során pedig együttműködnek a külügyi tárcával és az egyházakkal, de civil szervezetekkel is, illetve kapcsolatban állnak az ENSZ-szel.
Ma már az Európai Parlamentben, ha szóba kerül a keresztényüldözés, legalábbis nem divatos ellene felszólalni – számolt be egy részleges eredményről Hölvényi György EP-képviselő, aki figyelmeztetett, ha egy éven belül nem indul meg a visszatelepülés, lényegében megszűnik az iraki káld kereszténység.