Belföld
Felfüggesztik a beruházás támogatását
Metrópanama: csalások történhettek az állami pénzek folyósításakor is

Arra kéri a Fidesz Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy tájékoztassa a közvéleményt a 4-es metró korrupciógyanús beruházásának részleteiről és következményeiről. Kucsák László fideszes képviselő a hét végén kijelentette, arra várnak választ, pontosan mit tartalmaz az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) jelentése, kik szerepelnek benne, a dokumentum alapján kik ellen folyik nyomozás, vagyis „kik azok, akik széthordták a metrópénzt, és hol landolhattak ezek az összegek”. Szerinte a jelentés egyértelműen utal arra, hogy „tiltott pártfinanszírozás történhetett”, és a metrópénzek egy része „az MSZP pártkasszájában landolt”, hiszen a szocialisták korábbi pártpénztárnokához, Puch Lászlóhoz is vezetnek szálak. Kucsák László megjegyezte, minél többet lehet tudni a dokumentumról, annál egyértelműbb, hogy „a 4-es metróhoz köthető minden idők legnagyobb korrupciós botránya”, mivel a beruházás több mint harmadát, százhatvanhatmilliárd forintot loptak, csaltak el. Az egyik legmegdöbbentőbb részletnek nevezte, hogy sajtóinformációk szerint Demszky Gábor főpolgármestersége alatt a városvezetésben nyílt titok volt, hogy a városháza egy magas beosztású szereplője a 2008–2009-es időszakban negyvenszázalékos kenőpénzt követelt a beruházásban részt vevő egyik konzorciumtól.
Lázár János a Kossuth rádióban arról beszélt, a 4-es metró-beruházás lezárása még folyik, a magyar támogatás minden évben szerepel a költségvetésben, a négyszázharminc-négyszázötven milliárd forintos projektből eddig háromszáznyolcvanmilliárdot fizettek ki. Ebben az évben még húszmilliárdot kéne folyósítani Budapestnek a központi büdzséből, ám ennek kifizetését felfüggesztik – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. „Addig, amíg nincs pont az OLAF-vizsgálat végén, amíg nem tisztázódik a felelősség, az államháztartási törvény szerint Magyarország nem adhatja oda az adófizetők pénzét, hiszen bűncselekmények sokasága valószínűsíthető az ügyben” – magyarázta Lázár. Emlékeztetett arra, a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást indított annak érdekében, hogy tisztázzák, voltak-e csalások a magyar állami támogatások folyósításakor. „Vélelmezhetően voltak” – mondta a miniszter, hozzáfűzve, amennyiben ez bebizonyosodik, a kormánynak vissza kell kérnie a pénzt Budapesttől. Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította a kormány tagjait, hogy minden jogi és pénzügyi segítséget adjanak meg a fővárosnak az ügy rendezéséhez – hangsúlyozta Lázár János.
Szintén a Kossuth rádióban Tarlós István a 2006-os választások előtt megkötött szerződéseket nevezte a legsúlyosabbaknak az OLAF-jelentésben szereplő vitatott dokumentumok közül. A hivatal azt állapította meg, hogy ezek okozták az esetleges veszteségek kilencven százalékát. A főpolgármester szerint ha lesz olyan európai uniós határozat, amelyben pénzt kérnek vissza, akkor a kormánynak és a fővárosnak élnie kell a jogorvoslati lehetőségekkel.