Belföld

Felfüggesztették az iraki misszió bővítésének bizottsági vitáját

Kósa Lajos: Felmerültek olyan kérdések, amelyeket csak zárt ülésen lehet megvitatni

Felfüggesztették a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában a részletes vitát hétfő délután.

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: felmerültek olyan kérdések, amelyeket csak zárt ülésen lehet megvitatni. Ezen felül is több kérdést kell tisztázni, amelyek megválaszolására a külügyminisztert vagy helyettesét, a honvédelmi minisztert és a Honvéd Vezérkar képviselőjét is meghívják.

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatóján külön kiemelte: az általános vitában több ellenzéki politikus tévesen állította, hogy az első iraki misszióra nem volt felkérés. Kósa Lajos azt mondta: a Magyar Honvédség első missziójára felkérő amerikai levelet a bizottságnak is bemutatták. 

A fideszes politikus elmondta: kérdésként felmerült az is, hogy jelenleg milyen feladatokat látnak el a magyar katonák Irakban. Kósa Lajos felidézte: személyesen is meggyőződött arról az iraki Erbílben, hogy az első parlamenti felhatalmazásnak megfelelő katonai feladatokat látnak el a magyar kontingens tagjai.

Felmerült továbbá, hogy milyen forrásból, milyen költségvetésből biztosítják a missziót. Kósa Lajos ennek kapcsán azt mondta: a pénzügyi tervezéshez parlamenti felhatalmazásra van szükség, de a Honvédelmi Minisztérium képviselőitől azt kérték, az előzetes számításokat a következő zárt ülésre terjesszék a testület elé.

A kormánypárti politikus elmondta: az ellenzék jó néhány tagja ezen kérdésektől tette függővé, hogy támogatják-e a javaslatot.

Szerdai zárt ülésére a nemzetbiztonsági bizottság is napirendre tűzte a honvédség iraki missziójáról szóló javaslatot. Kósa Lajos kérdésre válaszolva azt mondta, megnézik, tud-e majd együttes ülést tartani a két bizottság.

A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcban az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére - az Országgyűlés döntése nyomán - 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. Az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott javaslat egy legfeljebb 150 - váltási időszakban 300 - katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-éig tartó mandátummal.

Az Országgyűlésnek április 26-án benyújtott határozati javaslat szerint egy legfeljebb 200 - váltási időszakban 400 - tagú, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingenst állomásoztatna az Iraki Köztársaság területén a Magyar Honvédség, a kontingens partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatokat látna el.

Simicskó István honvédelmi miniszter a javaslatban azt írta: a Magyar Honvédség jelenleg 142 tagú iraki kiképzés-biztosító kontingense "eredményesen végzi képességépítési és biztosítási feladatait". A kiképzés kiterjesztésével párhuzamosan a koalíció már több alkalommal is kért "további képességeket és a kontingensre vonatkozó korlátozások feloldását" - tette hozzá a miniszter.

 

A javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.