Belföld

Felelősség a közös jövőért

A vallásközi párbeszéd jegyében tanácskoztak

Közép-európai megközelítésében nagy hangsúlyt kap az önvédelem, a hit és a keresztény értékek védelme, amely a nyugat-európai gondolkodásban kevéssé vagy egyáltalán nem jelennek meg – mondta a migrációs helyzet kapcsán Balog Zoltán miniszter egy tegnapi, vallásközi konferencián.

Közös gondolkodás a jövőnkről – ezzel a címmel kezdődött kétnapos, a vallásközi párbeszéd jegyében szervezett konferencia tegnap Tihanyban. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a távirati iroda beszámolója szerint kiemelte, meghatározó a jövő szempontjából, hogy a keresztény értékrend „élő erőforrás maradjon” Európában, az egyház részéről pedig felmerülő morális igény, hogy azok legyünk, akik vagyunk, hiszen így válhatunk szabad, alkotó nemzetté. Az ember globális felelőssége elsősorban abban áll, hogy a saját nemzete boldogulását szem előtt tartva mindent megtegyen a közösség boldogulásáért, s mindezt úgy, hogy más közösségek boldogulását ne veszélyeztesse, és anélkül, hogy elfogyasztaná a környezeti erőforrásokat a következő nemzedék elől. Hangsúlyozta, a jó kormányzás elengedhetetlen feltétele a gazdasági növekedés mellett az emberi erőforrás állapota és a fenntarthatóság. A migrációs helyzetről szólva úgy fogalmazott, a kérdés sajátos közép-európai megközelítésében nagy hangsúlyt kap az önvédelem, a hit és a keresztény értékek védelme, amely a nyugat-európai gondolkodásban kevéssé vagy egyáltalán nem jelennek meg.

Soltész Miklós egyházügyi államtitkár arról beszélt, az ember természethez és hithez való viszonya jelentősen befolyásolja a jövő alakulását. Szavai szerint az ember felelőssége abban áll, hogy a múlt vallási örökségét át tudjuk-e adni az utódainknak.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arról beszélt, a haszonelvűség elhibázott hozzáállás az emberiség részéről, az ökológiai problémákkal kapcsolatos kérdések megválaszolásához az élet alapkérdéseire kell először világos választ adni.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt emelte ki előadásában, hogy mivel a „romlás” is mindnyájunkat sújt, ezért az emberiségnek közös gondolkodásra van szükség.


Szentségimádási staféta Budapesten

A 2020-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra készülve, úgynevezett „szentségimádási stafétát” szeretne indítani az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében Verőcei Gábor farkasréti plébános. Ezt az általa vezetett templom mai, egész napos ilyen alkalmával kezdik el, buzdítva a híveket, illetve a többi templomot is a csatlakozásra. A közös fohászt egy imalapon helyezik majd el, amelyet bárki elvihet magával. A kezdeményezés célja, hogy erősítse az egységet a katolikus közösségekben – ahhoz hasonlatosan, ahogyan a világverseny előtt az olimpiai lángot is váltófutással viszik a sportviadal helyszínére.