Belföld

Falusi csok több mint kétezer településen

Kormányinfó. Gulyás Gergely a plakátkampányról: Az üzenetek minden elemükben tarthatóak, pontos állításokat tartalmaznak, az európai közéletnek képesnek kell lennie az önkritikára

Már tavaly áprilisban jelezte a kormány, hogy magyar családok érkeznek Venezuelából, a részleteket pedig biztonsági okok miatt nem hozták nyilvánosságra – közölte tegnap Gulyás Gergely a Kormányinfón. Beszélt arról is, hogy bevezetik a falusi csokot, ami minden eddiginél nagyobb segítséget jelent.

kormanyinfo
Venezuelában jelentős magyar kolónia él, még mintegy harminc családot szeretnének Magyarországra hozni – tájékoztatott a miniszter (Fotó: Hegedüs Róbert)

A magyarokat Magyarországon nem tekintjük migránsnak – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kapcsolatban, hogy az Index cinikusan arról közölt cikket, a kormány már egy éve „teljes titokban mintegy háromszáz menekültet fogadott be a legsúlyosabb politikai és gazdasági káoszba süllyedt Venezuelából”.

A miniszter felidézte, a kormány már tavaly áprilisban jelezte, hogy magyar családok érkeznek majd a dél-amerikai országból, a titoktartásnak pedig biztonsági okai voltak. Rámutatott arra is, hogy a vonatkozó törvény alapján annak, aki magyarként külföldre vándorolt, a leszármazói a vérségi elv szerint jogosultak az állampolgárságra, a magyar állam ennek alapján fogadta őket be.

Az ügyben később megszólalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki felháborodásának adott hangot a venezuelai magyarok „lemigránsozása” miatt. Kijelentette, minden magyar, legyen a világ bármely pontján, ha bajba kerül, számíthat az anyaországra. Ismert, Semjén Zsolt már 2017 nyarán üzent a kint élőknek: „A venezuelai magyarok ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek!” Soltész Miklós egyházügyi államtitkár pedig tavaly áprilisban jelentette be, hogy mivel a magyar kormány erkölcsi kötelességének érzi, hogy a világ bármely pontján bajba jutott magyarokon segítsen, „így nem kérdés, hogy a venezuelai magyarok is számíthatnak ránk”. Akkor azt mondta, az első családok már megérkeztek Magyarországra.

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, a kormány a Magyar Falu Program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) bevezetéséről, ami az ötezer fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám a 2003. január 1-jei adatokhoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag. Ennek alapján 2031 település érintett. A falusi csokra az általános szabályok vonatkoznak: új lakás építésekor, vásárlásakor a támogatás egy gyermek esetén hatszázezer, két gyermek esetén 2,6 millió, három gyermek esetén tízmillió forint. A támogatás a falusi csok esetében használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is felhasználható. A törvényjavaslatokat még tavasszal elfogadhatja az Országgyűlés, az új konstrukció július 1-jével, legkésőbb szeptember 1-jével lépne életbe. A következő, két hét múlva esedékes kormányülésen további döntések várhatók a leszakadó települések érdekében – fűzte hozzá Gulyás.

A családvédelmi akciótervvel kapcsolatban elmondta, a gyermekvállalást támogató tízmilliós kamatmentes hitelt a Központi Hitelinformációs Rendszer negatív nyilvántartásában szereplőkön kívül bárki felveheti, aki megfelel a kormány feltételeinek, ugyanis a hitel nem lesz jövedelemhez kötve. A lehetőséget az örökbefogadó szülőkre is kiterjesztik, ők legfeljebb néhány százan vannak.

Kérdésre válaszolva a miniszter közölte, nem számít arra, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból a közelmúltban indult kormányzati plakátkampány miatt. Szerinte a brüsszeli tervekről szóló üzenetek minden elemükben tarthatóak, pontos és igaz állításokat tartalmaznak. Az európai közéletnek, az Európai Bizottságnak és az Európai Néppártnak is képesnek kell lennie az önkritikára, mivel most véget érő ötéves uniós ciklus úgy jellemezhető: a migránsokat nem sikerült kint tartani, az Egyesült Királyságot pedig nem tudták bent tartani – jegyezte meg Gulyás, hozzátéve, a brüsszeli testület az Euró­pában történtekért nem háríthatja át másra a felelősséget. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök mindent megtett azért, hogy kizárassa a Fideszt a Néppártból, és ezt most, a kampányidőszakban a nyilvánosság elé is tárta – idézte fel a miniszter, hangsúlyozva, a Fidesz mindig lojális volt a Néppárthoz. A plakátkampánnyal kapcsolatban tudatta azt is, hogy a kormány az összes választót meg fogja keresni levélben, és tájékoztatja őket a részletekről.

Kitért a családvédelmi akciótervet érő svéd bírálatokra is. A kormány arra törekszik, hogy minden uniós tagállammal korrekt viszonyt ápoljon, de az ország belpolitikájába durván beavatkozó véleményeket sosem fogja válasz nélkül hagyni – hangoztatta. Rámutatott: Svédország olyan mértékű intoleran­ciát mutat Magyarországgal szemben, amely demokratikus keretek között nehezen fogadható el.


Röviden

Új kézilabdacsarnok épül Budapesten a 2022-es magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságra. Döntött a kormány a jövő évi dubaji világkiállítás magyar pavilonjának felépítéséről is.

A Jeruzsálemben nyíló magyar külgazdasági képviseletet diplomáciai státussal hozzák létre.

Magyarország javasolja, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban civil szervezetek ne kapjanak központi brüsszeli támogatást, ugyanis így olyan szervezetek jutnak jelentős forrásokhoz, amelyek kritizálják a bevándorlást elutasító országokat. Egyébként az Európai Bizottságtól továbbra sem érkezett pénz határvédelemre.

A miniszter szóvá tette azt is, hogy Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság szocialista alelnökének nincs semmi baja azzal, hogy a Jobbikkal közös listát javasol az MSZP elnöke.

Az ellenzék parlamenti viselkedését firtató kérdésre Gulyás közölte,
a választóknak kell megítélni, hogy az öncélú botránypolitizálás kívánatos-e. Az Országgyűlés hatásköre, hogy megfelelő-e a jelenlegi házszabály.