Fajmegőrzés a folyam holtágában

Hamarosan az Európai Unió LIFE+ programjának támogatásával kezdődhet el a barcsi Ó-Dráva területének élőhely-revitalizációja. A projekt azért különleges, mert azt nem egy ország szervezi, hanem a Mura–Dráva–Duna határon átnyúló Bioszféra Rezervátum részeként valósul meg. Az Európai Unió által támogatott beruházásban csökkentik a holtág károsan alacsony vízállásának gyakoriságát, így több védett faj életkörülményei  is javulhatnak majd.

Negatív hatások

Az Ó-Dráva egy nagyjából tizenkét kilométer hosszú, bal parti holtág, amelyet hosszában metsz ketté a magyar–horvát államhatár. A folyam aktív medereróziója miatt a holtág mára a Drávánál magasabbra került, így a víz könnyedén kifut belőle. Történik mindez annak ellenére, hogy az ág a Rinya patakból kap ugyan egy kevés utánpótlást, de a szárazabb időszakokban olyan alacsony vízszintek is kialakulnak, amelyek veszélyeztetik a vízi élővilágot és a part menti ligeterdőkre is negatív hatással vannak.

A Duna–Dráva Nemzeti Park (DDNP) által koordinált területrendező beavatkozás elsődleges célja, hogy az ágban állandó szintű, a környezetnek elegendő vízmennyiség maradjon vissza. A szakemberek ezért egy fenékküszöb építését tervezik, a vízpótlást pedig egy, a Dráva és a holtág felső szakasza közt vájt csatornával szeretnék rendezni. A fejlesztések több védett és Natura 2000-es növény- és állatfajnak is kedveznek, mint például a sulyom, a szivárványos ökle, a tündérfátyol, a vágó csík, a különböző gőték, a bakcsó és a vörös gém.

A tájrehabilitáció részeként és a természetvédelmi állapot javítása érdekében emellett számos régi, rossz állapotú horgászstéget takarítanak el vagy újítanak fel, a galériaerdőbe őshonos fafajok csemetéit ültetik, és Natura 2000-es információs pontot, tanösvényeket is építenek. A DDNP igazgatósága közölte, hogy a Bioszféra Rezervátum megalapítása óta a magyar és horvát szakemberek folyamatosan keresték a lehetőséget a közös természetvédelmi projektek indítására, így az Ó-Dráva rehabilitációja is ebbe a sorba illeszkedik.

Villányi télibagoly

A nemzeti park dolgozói folyamatosan nagy hangsúlyt fektetnek a fajmegőrzési programban szereplő, fokozottan védett növény- és állatfajokat fenyegető veszélyek elhárítására. A potenciá-
lis veszélyforrások közé sorolhatók az invazív növényfajok, a löszgyepek cserjésedése, a vízhiány és a mezőgazdaságban használt vegyszerek.

Az országosan negyvenöt megőrzésre jelölt faj közül a DDNP igazgatósági területén a tátorján, a bánáti bazsarózsa, az aldrovanda, a villányi télibagoly és a haragos sikló él.

A 160-180 centiméterre megnövő haragos sikló legnagyobb – ötszáz és ezer közötti egyedet számláló – kárpát-medencei állománya Szársomlyó sziklagyepein él, de a populáció az invazív, fás szárú növények országos térhódítása miatt veszélybe került. Egy az idén kezdődő európai uniós élőhely-megőrzési projektben visszaszorítják a bálványfát, felszabadítják az elcserjésedett löszgyepeket, amely nemcsak a haragos sikló, hanem más fajok életfeltételeit is javítja – jelentette be a közelmúltban Parrag Tibor, a DDNP természetmegőrzési osztályvezetője.

A szakember a veszélyeztetettek körébe sorolta az ugyancsak Szársomlyón, néhány négyzetkilométernyi területen előforduló és a bagolylepkék családjába tartozó villányi télibaglyot. A korábban a közvetlen kipusztulással fenyegetett faj igazi hungarikum, fennmaradásában szintén a gyep megóvása segíthet, ezért a tájidegen, oda nem illő növények kitakarítását a lepke élőhelyén is elvégzik.

Kiderült azonban, hogy a Belső-Somogyban fekvő Baláta-tavon élő aldrovanda helyzetén nem könnyű javítani. Az aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjébe, ezen belül a harmatfűfélék családjába tartozik.

Fergeteg, szélvész

A gyűjtők által kedvelt gyökértelen, a vízben szabadon lebegő, rovarfogó, évelő növény veszélyeztetett különlegesség, nem terjed a friss vizű tavakban, folyókban. A fajmegőrzést szolgálta, hogy korábban gáttal elzárták a Baláta leeresztő árkait, így megmarad a mederben a víz.

A Kelet-Mecsekben nyíló bánáti bazsarózsa állománya stabil, nincs közvetlen veszélyben. Erre a virágra hivatkozva akadályozták meg a természetvédők, hogy a Magyar Honvédség új, háromdimenziós radarja a Mecsek egyik ormára, az 582 méter magas Zengőre kerülhessen.

A Dél-Mezőföldön honos tátorján fennmaradásáért ugyanakkor több beavatkozást kellett elvégezni az utóbbi esztendőkben. A tátorján (Crambe tataria) a keresztesvirágúak (Brassicales) rendjének káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozó Crambe nemzetség egyik növényfaja. Érdemes közbeszúrni, első leírója egy magyar nemes, Szentmiklósi Sebeők Sándor volt. Magyar neve a terjedésének módjára utalhat, az Alföldön ugyanis a tátorján szó fergeteget, szélvészt jelentett. A visszaszorulóban lévő növény ma országszerte mindössze harminc-negyven hektáron él, egyedszáma háromezer körüli. Paks mellett szigetszerű élőhelyeit mezőgazdasági területek veszik körbe. Parrag Tibor elmondta, itt kivágták a cserjéket, és egy LIFE-pályázat keretében félszáz méteres védőzónát alakítottak ki, amelynek köszönhetően nem éri növényvédő szer, és így talán a tátorjánt is sikerül megóvni.