Belföld
Évtizedeken át tartó kutatás a boldogságról
A Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, és a pszichológiai tudományok akadémiai doktora 2009-ben elhunyt férjével, Skrabski Árpáddal évtizedeken át kutatta a magyar emberek lelkiállapotát, illetve azt, miért mi vagyunk az egyik legpesszimistább nép. Legjelentősebb munkái között említik a Magyar lelkiállapot 2008 című összefoglaló tanulmánykötetet, amelyben az úgynevezett Hungarostudy kutatás eredményeit tette közzé. Kopp Máriát „boldogságkutatóként” is jellemezték, hiszen munkájának egyik fő területe a magyar emberek lelkiállapotának feltérképezése volt. Rámutatott, annak ellenére, hogy jóformán mindenkivel szemben bizalmatlanok vagyunk, azért szép számmal akad olyan magyar, aki így is boldog. Emellett többször hangoztatta, tudományosan is alátámasztható, hogy a szingliség a dohányzásnál és az elhízásnál is károsabban hat az egészségre.
Legfőbb törekvése mégis az volt, hogy a civilszervezetek munkája mellett a mindenkori politikai vezetők is támogassák a tervezett gyermekek megszületését. Ennek nyomatékot adva indította el a Három Királyfi, Három Királylány nevű mozgalmat. Több más elismerés mellett Budapest díszpolgára lett, neki ítélték 2010-ben a Magyar Örökség Díjat, halála előtt nem sokkal pedig megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét.