Belföld
„Európában fordulat kell”
Nógrádi György: Nem megoldás az Unió és Törökország között létrejött, a menekültek áthelyezéséről szóló egyezmény +VIDEÓ
Kifejtette, a történtek bebizonyították, rosszul dolgozott a titkosszolgálat, a rendőrség és a politika is. Rámutatott, Brüsszelben, illetve némely belgiumi településen olyan városrészek vannak, ahová rendőr egész egyszerűen nem ment be, ezeken a részeken így szinte háborítatlanul burjánzott a szervezett bűnözés és terrorizmus.
A politika most kénytelen volt dönteni a változásról, a karhatalmat pedig kövekkel és üveggel dobálták az ott élők, ami jelzi a katasztrofális állapotokat. Párhuzamos társadalmak alakultak ki, Európa egyes részein innen már nincs visszaút – figyelmeztetett. Megjegyezte, Angela Merkel és David Cameron is kimondta hét-nyolc évvel ezelőtt, hogy megbukott a multikulti, azóta mintha ezt elfelejtették volna.
Kitért arra, bár mindkét fél sikerként adja el, nem megoldás az Európai Unió és Törökország között létrejött, a menekültek áthelyezéséről szóló egyezmény. Hangsúlyozta: az Iszlám Állam stratégiája az, hogy nem hagyja magát megsemmisíteni. S bár Szíriában mintha egyre inkább visszaszorulna a szervezet, Afrikában új területeket szerez és közben a terrorizmussal fenyegeti Európát.