Belföld
Ésszerűbb egészségügyi elosztás
Támogatja a Honvédkórház az ellátás budapesti átszervezésének irányait

Augusztustól nő az egészségügyi ellátás finanszírozásának alapösszege, az eddig külön soron kezelt, már bejelentett béremeléseket beépítik az úgynevezett súlyszámba – jelentette be Mészáros János, az ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár egy minapi háttérbeszélgetésen. A finanszírozás úgynevezett alapösszege betegenként százötvenről száznyolcvanezer forintra emelkedik, emellett belső átcsoportosításokat is végrehajtanak. A bér beépítése a finanszírozásba nem jelenti azt, hogy a munkavállalók kevesebb fizetést kapnának. A cél az, hogy megszabadítsák az intézményeket azoktól az ellátásoktól, amelyek nem feltétlenül igényeltek kórházi kezelést, ám az ezekért kapott finanszírozásból tudták finanszírozni nagyobb értékű beavatkozásaikat az intézmények. Ennek megfelelően már augusztustól a műtétes, nagy költségű eljárások kapnak nagyobb pénzügyi fedezetet, így a kórházaknak nem éri majd meg „feleslegesen befektetni” a betegeket. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár közölte, a rendszer zökkenőmentes bevezetésére az idén három-, jövőre tízmilliárd forint áll rendelkezésre.
A fővárosi kórházkoncepcióval kapcsolatban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ vezetősége tartott háttérbeszélgetést, ahol üdvözölték az elképzelést, amely az intézményt az egészségügyi ellátás észak-pesti központjának alakítaná ki. A tervek – hangzott el – megegyeznek a Honvédkórház
fejlesztésének régóta tervezett második ütemével, így készen állnak a MÁV-kórház, a II-es telephely áttelepítésére. A Róbert Károly körúti központ területén régi épületek elbontásával és egy új tömb felépítésével megvalósítható a jelenleg a Podmaniczky utcában működő ellátások átköltöztetése. A helyszínbejárást a tervek szerint még e hónapban megtartják. Szabó István parancsnok közölte, a Honvédkórház nyolc – négy fővárosi és négy vidéki – telephelyen, több mint kétezer ágyon több mint kétmillió embert lát el.