Belföld
Esélyteremtés a roma tanulóknak
Középiskolai ösztöndíjakat ítéltek oda a katonai pályára készülő fiataloknak

Lázár Takács Katalin (elöl középen) és a díjazott fiatalok a Stefánia Palotában (Fotó: HM)
– Mennyi pályázat érkezett idén és a korábbi esztendőkben?
– A Béri Balogh Ádám-pályázatra jelentkezők száma a korábbi években nem érte el a lehetséges maximumot azaz az ötvenet, az idén viszont hatvanegyen jelentkeztek, s ebből félszázan tudták teljesíteni a feltételeket. A Lippai Balázs-ösztöndíjra mindig nagyobb az érdeklődés, mint a tízes maximum. Így az idei esztendőben harmincnégy pályázatból választhattuk ki a legjobbakat.
– Kik vettek részt az anyagok elbírálásában?
– A bírálóbizottság tagjait a HM-utasítások szerint választottuk ki. A Lippai Balázs-ösztöndíj esetében a döntést a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, Vargha Tamás által jóváhagyott bizottság végzi, míg a Béri Balogh Ádám-ösztöndíjnál a bizottság elnökét és tagjait Simicskó István miniszter jelöli ki. A bizottság ügyrendjét saját maga szabályozza.
– Kik kapják az elismeréseket?
– A HM 2003 óta minden tanulmányi félévben odaítéli a Lippai Balázs-ösztöndíjat, amely a tehetséges, hátrányos helyzetű roma fiatalok esélyeit kívánja javítani. A Béri Balogh Ádám-ösztöndíjat azok kapják, akik többek között részt vesznek a „katonai alapismeretek” tantárgy oktatásában, és példás magaviseletű tanulók.
– Milyen a díj pénzügyi háttere?
– A Lippai Balázs-ösztöndíj havi mértéke a kormánytisztviselői illetményalap huszonöt százalékának a személyijövedelemadó-előleggel növelt összege. A Béri Balogh Ádámösztöndíj havi mértéke a mindenkori köztisztviselői illetményalap harminchárom százalékának személyijövedelemadó-előleggel növelt része. A pénz folyósítása a 2016/2017-es tanév alatt havonta történik.
– Miért tartja fontosnak a tárca a roma diákok premizálását?
– Úgy gondolom, csak a párbeszéd útján jutunk el odáig, hogy a világot egyre teljesebb képben lássuk, s az egészre való rálátás felkeltse gyermekeinkben is a felelősségérzetet. Felelősek vagyunk önmagunkért, egymásért, a jövőért, hazánkért, természeti környezetünkért. A honvédség legfőbb jellemzője, hogy keretein belül bárki lehetőséget kaphat képességei kibontakoztatására, a tárca pedig arra törekszik, hogy mindenkit egyaránt megszólítson és a haza nemes szolgálatára bátorítson.