Belföld

Erősítésre szoruló védőnői körzetek

Súlyos problémákat vetíthet előre a szakma elöregedése, jövőre konzultáció indul a szolgálat jövőképéről

Háromszázhúsz hatvankét év feletti védőnő dolgozik a rendszerben, s a jelenlegi trend szerint többen mennek évente nyugdíjba, mint ahány fiatal munkába áll. Az Országos Egészségpénztár adatai szerint nem csak a kistelepüléseken, a nagyobb városokban is sok a betöltetlen állás.

védőnő 20170821
Magyarországon a védőnői diplomával rendelkező aktív korú nők száma körülbelül hétezer, közülük az ellátásban mintegy négyezer-kilencszázan dolgoznak – a februárra záruló szakmai konzultáció során a kormány mindannyiuk véleményére, kritikáira kíváncsi (képünk illusztráció) (Fotó: MH)

Magyarországon a védőnői diplomával rendelkező aktív korú nők száma csaknem hétezer, s közülük az ellátásban körülbelül négyezerkilencszázan dolgoznak – olvasható a Magyar Védőnők Egyesületének közleményében, amelyet a Weborvos annak apropóján idézett, hogy a testület szeptember 29-én rendezi meg jubileumi emlékülését. A dokumentumban az Országos Egészségpénztár adataira hivatkoznak, amelyből kiderült az is, hogy országosan kétszáznyolcvannégy településen található üres védőnői körzet, s nem csak a kistelepüléseken, a nagyobb városokban is több üres álláshely van.

Az idén regisztrált betöltetlen helyek száma nagyjából négyszáz, és legalább ugyanennyi a helyettesített körzetek száma. Mint írták, összesen ezer ilyenről lehet tudni, ahol vagy betöltetlenség miatt, vagy a védőnő tartós távolléte okán szükséges a helyettesítés.

Ahogyan a háziorvosi körzeteknél, itt is problémát jelent a szakma elöregedése – hangsúlyozták. Jelenleg hatvankét év felett háromszázhúsz védőnő lát el feladatokat, számuk pedig várhatóan emelkedni fog, mivel a mostani trend szerint ezen a területen is többen mennek nyugdíjba, mint amennyi frissen végzett hallgató munkába áll.

A helyzet komolyságát a döntéshozók is felmérték, s Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára még júniusban bejelentette, hogy jövőre huszonhétmilliárd forintra emelkedik a védőnői szolgálatokra fordított költségvetési forrás, ebben az évben pedig már háromszázmillió forintot adnak a védőnők harmincezer forintos pótlékára, amelyet novembertől folyósítanak számukra. Rétvári ugyanakkor azt is hangsúlyozta, a szolgálatok finanszírozása teljes egészében „az érintettek jövedelememelkedését kell, hogy eredményezze”.

Szintén fontos, hogy jövő feb­ruárra kell elkészülnie annak az összegzésnek, amely a kormány asztalára kerül majd a védőnők helyzetéről és jövőképéről. Ennek érdekében szakmai párbeszéd, konzultáció indul a védőnőkkel.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom