Belföld

Erős kapocs a külhoni magyarokkal

Identitásépítő program – folyamatosan növekszik az ösztöndíjasok száma

Nemzetpolitikai aktualitásokról számolt be tegnap Potápi Árpád szakállamtitkár, aki nagy örömét fejezte ki a ReConnect Hungary program ösztöndíjasainak idelátogatásával kapcsolatban. A politikus kitért a határon túli magyaroknak szóló átjárhatósági ösztöndíjra és a külhoni magyar szakképzésekre is.

Az idén kétszer annyian, összesen harmincan vesznek részt a ReConnect Hungary programban, mint korábban. Köztük van George Pataki magyar származású amerikai politikus, elnökjelölt fia is – közölte tegnap Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, miután találkozott a kezdeményezés ösztöndíjasaival a Magyarság Házában.

Az „identitásépítő körút” 2012-ben indult magyar származású amerikai és kanadai fiataloknak, akik két hetet tölthetnek Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy a megjelentek nem felejtették el magyar gyökereiket, s bízik abban, hogy az ösztöndíjasok száma évről évre növekedni fog. Úgy fogalmazott, mindez remek alkalom arra, hogy a második és harmadik generációs amerikai magyar fiatalok közelebbről megismerkedjenek hazánkkal, a magyar kultúrával, így erősítve magyar identitásukat.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Potápi beszámolt arról is, hogy dolgoznak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közötti, nagyjából húsz éve megromlott viszony helyreállításán. Az államtitkár találkozott mindkét szervezet elnökével, akikkel közösen próbálják elérni, hogy az őszi ukrajnai önkormányzati választásokra helyreálljon a szövetségek közti együttműködés.
Potápi Árpád kitért a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve elnevezésű program részleteire is. Kijelentette, már szinte minden határon túli magyar régióval kötöttek magyar nyelvű szakképzésről szóló együttműködési megállapodást, „egyedül Erdély van hátra”, amelyre a tusványosi szabadegyetem alatt lesz lehetőség. Ezzel összefüggésben beszélt az átjárhatósági ösztöndíjról is, amely erdélyi, kárpátaljai, vajdasági, felvidéki, muravidéki és horvátországi magyar szakképző intézmények diákjainak, illetve tanáraiknak nyújt lehetőséget arra, hogy magyarországi szakmai gyakorlaton vegyenek részt. Szeretnék elérni, hogy magyar gyerekek is menjenek külhoni intézményekbe, és közvetlen kapcsolat alakuljon ki a határon túli magyarok között is.