Belföld

„Erőforrás, nem áldozat”

Megjelentek a minősítési követelmények a roma szakkollégiumoknál

Közzétette a kormány a honlapján a roma szakkollégiumok minősítési követelményeit és alapelveit rögzítő dokumentumokat.

Ezek szerint az ilyen közösség a felsőoktatáshoz kötődő, egyház, vagy felsőoktatási intézmény által fenntartott, a hallgatók öntevékeny szerveződésén is alapuló intézmény, amelynek küldetése olyan cigány értelmiségiek képzése, továbbképzése és közösségbe hívása, akik – felismerve küldetésüket – képesek széles körű, felelős társadalmi párbeszédre, a közéletben és a tudományos életben való aktív részvételre, önmaguk és környezetük formálására, képességeik kibontakoztatására. Ezért olyan közösség létrejöttét támogatja, mely roma és nem roma hallgatók sikeres együtt élő közösségi modelljeként is példát mutat társadalmunkban. Segíti továbbá az olyan fiatal értelmiségiek kibontakozását, akik a szakmai kiválóságot ötvözik a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel és aktivitással, támogatva a romák és nem romák együttélését.

Alapvető követelmény, hogy a roma szakkollégium nagy hangsúlyt helyezzen a felsőoktatási lemorzsolódás megelőzésére, a cigány–magyar kettős identitás megerősítésére, tagjai személyes és szakmai fejlődésére, a tudományos életben való részvételre. Az elmúlt években folyamatosan bővült a szakkollégiumi hálózat, az egyházak például az első körben megalapított négy után immár hetet tartanak fenn országszerte.

Orbán Viktor kormányfő a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumni-találkozóján arról beszélt, a kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben. „Nézőpontunk szerint a romák nem segélyen, tehát más adófizetők pénzén tengődő, magatehetetlen kisebbség, hanem olyan magyar állampolgárokról beszélünk, akiknek élhető jövőt, lehetőséget tudunk adni itt, a szülőföldjükön” – fogalmazott.