Belföld

Éppen egy éve tűnt el a zuglói MSZP-s, időközi választás lesz

Nem kér Botkából a Gyurcsány-pártiak tábora

Hacsak lapzártánk után nem került elő Sápi Attila MSZP-s önkormányzati képviselő, a törvény értelmében mandátuma betöltésére időközi választást kell kiírni, erre tavasszal kerülhet sor.

„Önök szerint ki lesz képes elzavarni Orbánt?” – erre a kérdésre várta a választ a Nyugatifény.blog.hu, a Gyurcsány-párt hírportállá alakuló internetes felülete. A győztes így alig meglepő módon a bukott miniszterelnök lett, Gyurcsány Ferencet közel kétszer annyian választották, mint az MSZP immár hivatalos miniszterelnök-jelöltjét, a Demokratikus Koalícióval is hamarosan tárgyalni készülő Botka László szegedi polgármestert. Finom jelzés lehet ez arra vonatkozóan, mennyire lesz sikeres a két legnagyobb baloldali párt közötti egyezkedés. A DK részéről a napokban Molnár Csaba tudatta, programjuk mentén folytatják a tárgyalásokat. Pikáns körülmény, hogy Botka korábban feltételként nevezte meg, hogy az általa vezetett leendő országos listán nem szerepelhet Gyurcsány. Szocialista forrásaink akkor teljes képtelenségnek nevezték a kikötést, később mégis rábólintottak Botka indulására, akit tárgyalni küldtek az érintett pártokkal. Bokros Lajos, a MoMa vezetője csütörtök este az ATV-ben közölte, pártja ragaszkodik ahhoz, hogy a közös balos kormányfőjelöltet is előválasztással jelöljék ki. A Hvg.hu információi szerint pedig a DK-ban minden fejleménytől függetlenül – saját mérésükre hivatkozva is – Gyurcsányt indítanák 2018-ban Orbán Viktorral szemben.

Szintén próbára teszi a baloldali pártok együttműködését a tavasszal esedékes zuglói időközi választás. Hacsak lapzártánk után nem kerül elő Sápi Attila MSZP-s önkormányzati képviselő, a törvény értelmében mandátuma betöltésére voksolást kell kiírni. A politikus éppen egy éve, 2015. január 21-én tűnt el, azóta két rendőrségi körözés is érvényben van ellene. A 2014-es őszi választáson a városrész 3. számú egyéni választókerületében Sápi mindössze hét szavazattal nyert a kormánypárti aspiránssal szemben, így vélhetően kiélezett küzdelem várható most is. A pártok azonban még nem jelezték, kiket indítanak, sőt, egyelőre az is kérdéses, lesz-e közös baloldali jelölt. A Párbeszéd nevű párt színeiben a kerületet vezető Karácsony Gergely polgármester a minap azt mondta, bízik benne, hogy lesz ilyen, ám hozzátette, olyan valaki jöhet csak szóba, „aki támogatja a programomat, s akit én is támogatni tudok”. Ezt azonban nehezítheti, hogy az elmúlt években Karácsony és a helyi MSZP között látványosan megromlott a viszony.

A képviselő-testületnek mindenesetre a január 26-ra kitűzött ülésen kell megállapítania hivatalosan is a mandátumvesztést, ezt követően a helyi választási bizottságnak százhúsz napon belüli időpontra ki kell tűznie az időközi választást.