Belföld

Engedélyezés alatt a kórházbővítés

Általában nem tudják igazolni a korábbi oltásaik meglétét sem a bevándorlók

Emelkedett a fertőző betegek ellátásának igénye Csongrád megyében, az utóbbi időben egyre nagyobb számban érkező menekültek miatt – tudatta lapunkkal az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Közlésük szerint ennek okán nélkülözhetetlenné vált a megyében jelenleg rendelkezésre álló, fertőző betegek ellátását biztosító ágyszámok növelése, az egészségügyért felelős államtitkárságon pedig már „engedélyeztetés alatt áll” a bővítés.

Megfogalmazták, a Csongrád megyei Dr. Bugyi István Kórház – a belgyógyászati osztállyal közösen, „mátrix formában” – jelenleg is működtet fertőzőosztályt, a kapacitást azonban nem azért növelik, hogy a „szentesi intézményben lássák el a fertőző betegségben szenvedő menekülteket”, hanem azért, hogy amennyiben ez mégis bekövetkezik, ne veszélyeztesse a hazai betegek kezelését.

Az ÁNTSZ-t kérdeztük a hazánkba érkezők oltási rendjéről is. A szervezet részéről rámutattak, a járványügyi intézkedésekről szóló rendelet értelmében az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat nemcsak magyar állampolgárok, hanem a „tartózkodási engedéllyel rendelkező, bevándorolt, letelepedett vagy befogadott harmadik országbeli állampolgárok, továbbá menekültek és menedékesek” is megkapják.

Ismertették, a migránsok a korábbi védőoltások meglétét általában nem tudják igazolni, így a rendelkezésre álló információk alapján alakítják ki az egyénre vonatkozó oltási javaslatot. Az oltásokat az Országos Tisztifőorvosi Hivatal „közbeszerzési eljárás keretében szerzi be”, azonban előfordulhat – folytatták –, hogy a bevándorlók egyre növekvő száma miatt a készlet nem lesz elegendő. „Szükség lehet pótlólagos beszerzésre, s a jogszabályok biztosítják, hogy ilyen helyzetben az eljárás akár egy hónap alatt lebonyolítható legyen” – részletezték.

Emlékeztettek továbbá, hogy a menekültek egészségügyi ellátásokra való jogosultságáról az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) részletes tájékoztatást közölt honlapján, amely szerint mindezek fedezetét s a szolgáltatások költségét a menekültügyi hatóság állja.