Belföld
Elölről tárgyalják Biszku Béla ügyét
Első fokon öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték az egykori kommunista vezetőt, az ítélőtábla visszadobta a döntést

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a Fővárosi Törvényszéket a háborús bűnökkel vádolt Biszku Béla ügyében tegnap a Fővárosi Ítélőtábla. Az egykori kommunista vezetőt és belügyminisztert tavaly májusban első fokon öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték felbujtóként, több emberen elkövetett, emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt.
Biszku ellen az 1956. decemberi salgótarjáni és Nyugati téri sortűz, egy martonvásári razzia, a kommunista bűnök tagadása és lőfegyverrel visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség. A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését, de nem tett vallomást az eljárás során. Az elsőfokú döntés ellen az ügyészség életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásáért, Biszku védője pedig az ítélet hatályon kívül helyezéséért fellebbezett.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint azonban a törvényszék határozata alkalmatlan a felülvizsgálatra, a bíróság nem tett eleget bizonyítási és indoklási kötelezettségének sem. A táblabíróság Rúzsa Róbert vezette tanácsa leginkább azokat a bizonyítékokat hiányolta, amelyek alátámasztanák, hogy a karhatalom vezetése, amelynek Biszku is tagja volt, konkrét utasítást vagy parancsot adott volna sortüzekre. A tudományos kutatók bántalmazásával végződő martonvásári razzia esetében ugyanezt rótta fel hiányként a táblabíróság. Rúzsa azonban nem kímélte a téma elismert kutatóját, az ügyben szakvéleményt író Kahler Frigyest sem, akit gyakorlatilag elfogultnak nevezett.
A tanácselnök iránymutatást is adott az új elsőfokú eljáráshoz. Eszerint fel kell deríteni a bizonyítékként felhasznált dokumentumok keletkezésének körülményeit, történész szakértőnek kell tisztáznia a karhatalom működését, és fel kell kutatni a még életben levő tanúkat. Biszku védője, Magyar Gábor a döntés után üdvözölte az ítéletet. Reményét fejezte ki, hogy az elsőfokú bíróság egy korrekt bizonyítási eljárás keretében tud majd megalapozott döntést hozni.
A Biszku elleni feljelentést jegyző jobbikos képviselők, Szilágyi György és Novák Előd már a tárgyalóteremben bekiabálásokkal adtak hangot nemtetszésüknek, majd az ítélethirdetés után újságírók előtt is felháborítónak nevezték a döntést. Szilágyi szerint a kommunista rendszer óta semmi nem változott, sem a rendszerben, sem az igazságszolgáltatásban, és újra szembeköpték az áldozatokat. Novák Előd az ügyészséget és a bíróságot is időhúzással vádolta, amelynek eredményeképpen Biszkunak egy napot sem kell majd börtönben töltenie.