Belföld
Ellenőrzött gyógyszerellátási lánc
Egységes hatósági felügyelet és régiós rendszer szolgálja a betegbiztonságot
A nyertes jelentkező október 1-jétől állhatna munkába. Ismert, tavaly július óta a megyei felosztás helyett regionálissá vált a tisztigyógyszerészi rendszer, emellett változást jelentett az is, hogy a gyógyszer-kiskereskedelem ellenőrzését már nem az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, hanem az OGYÉI ellenőrei végzik.
Pozsgay Csilla, az intézet főigazgatója a tavalyi intézkedésre reagálva közölte, azzal, hogy a tisztigyógyszerészi kar az OGYÉI-n belül tevékenykedik, egységes hatósági felügyelet alá került a hazai gyógyszerellátási lánc teljes spektruma, ami a beteg- és ellátásbiztonság szempontjából fontos lépés. Indoklása szerint a tisztigyógyszerészi rendszer működése „meglehetősen egyenetlenné vált”, így a végrehajtott átalakítás során a megyei rendszert régióssal váltották fel. Kifejtette, legfőképpen arra törekedtek, hogy az ország településszerkezetéhez idomuló gyógyszerárusító egységek – a közép-magyarországi régióban körülbelül ezerkétszáz, a dél-dunántúliban ennek alig fele, valamivel több mint hatszáz ilyen található – azonos terhet jelentsenek a munkatársaknak, akiknek száma a korábbi harminchétről huszonhétre csökkent. A főigazgató hozzátette: az új rendszerben a régióvezetők úgynevezett kiadványozási jogot is kaptak, amellyel korábban kizárólag az országos tiszti főgyógyszerész rendelkezett.