Belföld

Elkerülhető lenne hétezer korai haláleset

A program résztvevőinek több mint harmada öt éven belül nem járt a háziorvosánál és semmilyen szűrővizsgálaton sem

Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében – állapította meg a Magyar Kardiológusok Társasága. A svájci alapellátási modellprogramnak köszönhetően a stroke és az infarktus terén jelentősen javult a kockázat a résztvevőknél, az első esetében huszonnégy, a másodiknál negyvenegy százalék volt a csökkenés.

Mintegy negyvenezer magyar állampolgár egészségi állapotát vizsgálták a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 nevű projekt részeként működő szűrőkamionokban az eddigi nyolc évben. A felmérésből levont következtetések alapján a programban részt vevők 37,5 százaléka öt éven belül nem járt a háziorvosánál és semmilyen szűrővizsgálaton nem jelent meg, holott körülbelül hétezer korai haláleset lenne elkerülhető a hatékony háziorvosi működéssel – írta közleményében a Magyar Kardiológusok Társasága a Weborvos szerint.

A résztvevők negyven százalékának vérnyomása haladta meg a kívánatos mértéket, a vércukorszint vizsgálata kilenc százaléknál mutatott kóros eredményt. A kardiológusok szerint az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében. Ezt alátámasztja, hogy a szűrésen részt vevők koleszterinértéke huszonnégy-harminckét százalékban tért el a normál értéktől. A családi anamnézisben a néma gyilkosként ismert hipertónia előfordulása 67,8 százalék volt, szívinfarktuson már átesett a résztvevők huszonhét, stroke-on pedig huszonkét százaléka.

Egyébként a közelmúltban zárult, majd központi támogatással folytatódott a svájci alapellátás-fejlesztési modellprogram, ami négy hátrányos helyzetű észak- és kelet-magyarországi mikrorégiót fogott át, ennek részeként négy, úgynevezett praxisközösséget hoztak létre huszonnégy körzet önkéntes csatlakozásával. A negyvenezer főt érintő programban az indulás óta kétszázezer ellátás történt, vagyis az érintettek átlagosan ötször vettek igénybe praxisközösségi szolgáltatást. A modellprogramban elvégzett orvosi vizsgálatokon nagyon sok magas vérnyomást diagnosztizáltak, emellett huszonhat százalékkal sikerült csökkenteni a rosszul beállított hipertóniás betegek számát. A stroke és az infarktus területén jelentősen javult a relatív kockázat, az első esetében huszonnégy, a másodiknál negyvenegy százalék volt a csökkenés.