Belföld

Eljelentéktelenedett az MSZP

Hétértékelő. Hiteltelen Vona Gábor udvarlása a balliberális tábornak, nem várható, hogy tömegek vándoroljanak át a Jobbikhoz arról az oldalról – állítja Deák Dániel elemző

Ha köttetik is valamilyen választási megállapodás, az az MSZP számára megalázó lesz, abban kizárólag a többi párt, leginkább Gyurcsány Ferenc feltételei fognak érvényesülni – mondta lapunknak Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője.

Mára egyértelművé vált, hogy a Jobbik mérséklődése csupán kampányfogás, a párt politikusaira továbbra is jellemző a rasszizmus és az antiszemitizmus – nyilatkozta lapunknak a múlt hét esemé­nyeit értékelve Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője. Rámutatott: a holokauszton nevetgélő Apáti István szerint „Magyarország a zsidók prédájává vált”, de a Jobbik elnökségében ülő Toroczkai László, Janiczak Dávid és Fülöp Erik sem számít mérsékeltebbnek. Ráadásul a Jobbik utánpótlásától sem idegenek a szélsőséges megnyilvánulások: Magvasi Adrián, a párt XIII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje többek között arról beszélt, hogy a nemzeti radikalizmusból csak „golyóval” lehet kilépni. A Jobbik tele van az így és ehhez hasonlóan gondolkodó politikusokkal – véli az elemző. Szerinte tovább ront a helyzeten, hogy miközben ismét a jobbikosok antiszemita kijelentéseitől hangos a közélet, a párt politikusai nem hajlandóak bocsánatot kérni. Vona Gábor udvarlása a balliberális tábornak így hiteltelen, nem várható, hogy tömegek vándoroljanak át a baloldali pártoktól a Jobbikhoz, a kudarcok hatására a pártelnök is egyre népszerűtlenebb.

A baloldali pártok továbbra is az egymás közötti osztozkodással vannak elfoglalva. Mivel nincsen kormányváltó hangulat, teljesen más ezeknek a pártoknak a viselkedése, mint négy évvel ezelőtt.

A közös siker helyett sokkal inkább egyéni érdekeiket tartják szem előtt, a lehető legtöbb mandátum megszerzése a céljuk. Míg a 2014-es választás során minden balliberális párt abban volt érdekelt, hogy részese legyen az összefogásnak, a mostani helyzet gyökeresen más, az MSZP-n kívül mindegyik párt nyertese lehet a külön indulásnak – magyarázta Deák.

A legnagyobb bajban szerinte az MSZP van. „Az egykor a baloldalon egyeduralkodónak számító politikai erő mára egy eljelentéktelenedett, belső problémák sorával küzdő párt lett, amely a többi balliberális alakulat számára nem partnernek, hanem levadászandó zsákmánynak számít. Ha lesz is valamilyen választási megállapodás, az az MSZP számára megalázó lesz, abban kizárólag a többi párt, leginkább Gyurcsány Ferenc feltételei fognak érvényesülni – állapította meg az elemző.

Kitért arra is, hogy mivel sem a Jobbik, sem a balliberális pártok nem vehetők komolyan, a kötelező betelepítési kvóták elleni harcban nem lehet rájuk számítani. Ezért minden eddiginél nagyobb jelentősége van a nemzeti konzultációnak, erős válasz lehet az Euró­pai Parlament döntésére, mely zöld utat adott a migránsok betelepítésének és családegyesítésének. „A Soros-terv végrehajtása lépésről-lépésre zajlik Brüsszelben, a következő nagy csata az Európai Tanácsban várható. A minősített többségi szavazás miatt kemény küzdelemre kell felkészülni. Mivel Soros és emberei számára semmi sem szent, a magyar kormánynak és szövetségeseinek erős nyomásgyakorlási eszközökre lesz szüksége” – részletezte, hozzátéve, példát lehet venni a franciák 1965-ös „üres székek politikájáról”, amelynek során hónapokig távol maradtak a tanácsi ülésektől, megbénítva ezzel a brüsszeli testület működését. Az akkori francia vezetés ezzel a stratégiával kisebbségben is elérte a célját, és megakadályozta a számára káros brüsszeli törekvéseket.