Belföld

Elismerés a példaképeknek

„Budapest a kiváló egyéniségek miatt tud fejlődni”

„A történelem folyamán Budapest többször is bebizonyította, hogy a magyar államiság eszméjét méltón képviseli, és a nemzeti fejlődés előmozdítója” – mondta tegnap a főváros napján Tarlós István, amikor Budapest egyesítésének 141. évfordulójának alkalmából kitüntetéseket adott át.

Tarlós István 20141118
Tarlós István és a Budapestért díjat kapott Tátrai Tibor zeneszerző (Fotó: Csudai Sándor)

A főpolgármester szerint a fővárosnak ma is a közösség összetartására, összefogására van szüksége, nekik pedig ennek alapján kell folytatniuk a 2010-ben megkezdett közös munkát, a kormánnyal együttműködésben. Szólt arról is, Budapest mindig úgy tudott fejlődni, hogy itt éltek, élnek azok a kiváló egyéniségek és hazafias elkötelezettségű emberek, akik saját munkájukat a közösség javára fordították. Eredményeik pedig példaértékűek lettek, és mások számára követendő mintát nyújtottak. Beszéde után Tarlós István átadta a kitüntetéseket.

Pro Urbe Budapest díjat kapott mások mellett Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, Magyar Zoltán olimpiai bajnok, a Magyar Tornaszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke és Szilágyi-Sándor András református lelkipásztor.

Budapestért díjat kapott a többi közt Rúzsa Magdolna énekes, dalszerző, Farkas Bálint operettművész, Kállay Emil piarista szerzetes, hittanár, Kányádi Sándor költő, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Római Sport Egyesület.

Zalabai Gábor-díj – A budapestiek esélyegyenlőségéért elismerésben részesült a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több százezer beteg gyermeknek nyújtott segítsége és áldozatos szolgálata elismeréseként. A Fővá­ro­sért Emlékzászló díjat a Terrorelhárí­tási Központ a „főváros lakosságának biztonságához és védelméhez szilárd garanciát jelentő, magas szakmai színvonalon nyújtott szolgálata elismeréseként” kapta.