Belföld
Elfogadták a főváros idei költségvetését
Egyeztetnek a BKV finanszírozásáról, a törlesztést átvállalja a kormányzat

A bevételi oldalon 244,852 milliárd forintot jelöl, a kiadásokat pedig 323,9 milliárd forintban állapítja meg Budapest 2015-ös, összevont költségvetése, melyet tegnapi ülésén szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés. A mintegy nyolcvanmilliárdos hiányt a következőképpen finanszíroznák: 4,6 milliárdot az előző évi maradványokból, 12,1 milliárdot a lehívni tervezett hitelszerződésekből, huszonnégymilliárdot forgatási célú belföldi értékpapírok bevételeiből, 38,4 milliárd forintot pedig a betétek megszűnéséből fedeznének.
Tarlós István főpolgármester a szavazás után újságíróknak úgy nyilatkozott, végrehajtható költségvetést fogadott el a testület, még ellenzéki igen szavazatot is kapott a javaslat. Közölte azt is, a kormány átvállalja a BKV adósságállományának törlesztését, hozzátéve, a konszolidációról szóló egyeztetések zajlanak, és biztatóak. Ma lesz egy tárgyalási forduló Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, a kabinet pedig tisztában van azzal, hogy huszonhat év után a BKV stabil finanszírozását meg kell oldani. „Erre határozott ígéretet kaptunk, tehát optimista vagyok” – fogalmazott.
A költségvetési előterjesztést szintén jegyző Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, a büdzsé feszített keretek között mozog, és nagyban befolyásolja a közösségi közlekedés finanszírozása, ami – ismerte el – továbbra is jelentős nehézségeket okoz. Csárdi Antal LMP-s fővárosi képviselő szerint viszont az elfogadott tervezet az „önkormányzatok kivéreztetését bizonyítja, ami működésképtelenné teszi Budapestet is”. Az MSZP-s Horváth Csaba közölte, a költségvetés még a tervek szintjén sem elfogadható. Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere szerint Budapest a rezsicsökkentés következtében van nehéz helyzetben, a nagy közműcégek ugyanis támogatásra szorulnak miatta.
A közgyűlés egyetértését adta ahhoz, hogy 1,4 milliárd forint értékben nyílt közbeszerzést írjanak ki egy új, 490 férőhelyes felszíni P + R parkoló építésére a MÁV használaton kívüli kelenföldi vasúti vágányain.
Az ülés kezdetén megszavazták a képviselők Szenteczky János visszahívását a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. felügyelőbizottságának tagjai közül. A csepeli MSZP elnökét hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség.
Változások a hajléktalanok segélyezésében
Megszavazták a fővárosban élő hajléktalanok rendkívüli települési támogatásáról szóló rendeletet, aminek egyik legfontosabb eleme, hogy az egy főre jutó havi családi jövedelemhatárt 37 050 forintról 42 750 forintra, egyedül élők esetében pedig 42 750-ről 48 450 forintra emelik. Idetartozik, hogy ha a hajléktalan ügyfelek munkába állnak, elveszítik az ingyenes szolgáltatásokat, mivel már van jövedelmük, és számos többletkiadásuk is jelentkezik a munkába állás következményeként. Az új rendelet szerint a számukra adható támogatás összegét is növelik.