Belföld

Éles fordulatok a TV2 zavaros eladása ügyében

Október 20-i dátummal hatályba lépett a cégbírósági nyilvántartás szerint az a nyilatkozat, illetve záradék, amelynek következtében a Simicska Lajoshoz kötődő Fonyó Károly cége, a Megapolis Media Vagyonkezelő Zrt. megszerezte Yvonne Dederick százszázalékos tagsági jogokat biztosító, a CCA Vízió Kft.-ben fennálló üzletrészét.

A TV2 zavaros eladásának újabb fordulatáról a Hvg.hu számolt be tegnap, miközben a 444.hu arról cikkezett, hogy ugyancsak 2013-ban hasonló nyilatkozatot tett Simon Zsolt, a tévécsatorna másik vezetője is.

Emlékezetes, Andy G. Vajna a múlt héten jelentette be, hogy megvásárolta a médiumot, ám Fonyó még aznap közölte, ez nem lehetséges, hiszen cégének kvázi elővásárlási joga van, amit két nappal korábban érvényesített is. Az Origo információi szerint ezt tavaly szerezte meg egymillió euróért. Csakhogy Simonék kitartanak a hivatalosan bejelentett üzlet mellett. A TV2 tegnap közölte, megteszik a szükséges jogi lépéseket az opciós jog szerintük vitatható lehívása kapcsán.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szóvivője, Basa Andrea mindenesetre a köztévében kedden arról beszélt, még nem érkezett engedélykérelem a Fonyó tulajdonában álló cégcsoporttól a TV2 megvételére. Márpedig a versenytörvény rendelkezései szerint bizonyos feltételek esetén a vállalkozások összefonódásához a GVH engedélyét kell kérni.