Belföld

Elérkezett az idő megmutatni, mekkora többséget alkotnak a nemzeti erők

Békemenet március 15-én

„A haza minden előtt” feliratú, Kölcsey Ferenc versét idéző molinó mögött fognak vonulni „a melegszívű magyarokból és lengyelekből álló menetelők” a Bem tértől a Nyugati térig, ahonnan az Alkotmány utcába fordulva csatlakoznak a Kossuth téri állami ünnepség résztvevőihez – mondta tegnap a Bem téren Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) által szervezett március 15-i Békemenetről.

A CÖF alapítója közölte, nagyon készültek az újabb Békemenet megszervezésére, és most úgy érzik, elérkezett az ideje, hogy megmutassák: mekkora többséget alkotnak a magyar nemzeti erők. A nemzeti szuverenitás melletti kiállás nem azt jelenti, hogy megtagadnák Európát, ugyanakkor az unió vezetésében fordulat szükséges, „vissza kell adni a hatalmat a népnek” – hangsúlyozta. Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője, a Békemenet egyik szervezője kiemelte, a közelgő országgyűlési választás legfőbb kérdése nem csak az, hogy melyik párt győz, hanem hogy Magyarország megmaradhat-e a saját útján. Bayer Zsolt publicista arra hívta fel a figyelmet, Bem József a szabadságharc leverése után, törökországi száműzetésében azért tért át az iszlám hitre, mert az életét mentve csak így tudta megelőzni, hogy kiadják a cári birodalomnak. „A Békemenet elindítói nem szeretnék, ha újra eljönne az az idő, amikor az életben maradásnak az iszlám hit felvétele lenne a feltétele” – fogalmazott. Szerinte 1848/49-hez hasonlóan „megint szabadságharcot kell vívnunk”, ma azok ellen „a Brüsszelben tanyázó társadalommérnökök ellen”, akik meghaladottnak tartják a nemzet konstrukcióját, és egy kevert, migránsokkal feltöltött társadalmat képzelnek el.