Belföld

Elégedettek a rendfenntartók teljesítményével

A baloldali pártszimpatizánsok jelentős többsége is pozitívan ítéli meg a rendőrség tevékenységét

A megkérdezettek 78 százaléka elégedett azzal, ahogy a magyar rendőrség kezeli a migránskérdést – derül ki a Nézőpont Intézet szeptember 19-24. között, ezer fő telefonos megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából. A részletes adatok azt mutatják, hogy a megkérdezettek 38 százaléka teljes mértékben, negyven százaléka pedig inkább elégedett a rendőrség munkájával.

Röszke 20150926
A választópolgárok látták, hogyan állt helyt a magyar rendőrség a röszkei határ megvédésekor (Fotó: Hegedüs Róbert)


Az elégedetlenek aránya összességében rendkívül alacsony, mindössze tizenkét százalékos. Ezen belül a teljes mértékben elégedetlenek csupán három százalékot tesznek ki.

Külön érdekesség a felmérésben, hogy még a baloldali szimpatizánsok többsége is pozitívan nyilatkozott a rendőrség munkájáról. A szocialista szavazók 65 százaléka vélekedett így, de ezen is túlmennek a rendőri fellépés ellen hevesen tiltakozó bukott kormányfő, Gyurcsány Ferenc pártjának hívei. A Demokratikus Koalíció szavazóinak 77 százaléka ítélte helyesnek a rendőri hozzáállást. A Nézőpont Intézet szerint az illegális bevándorlás elutasítása, illetve a kormány bevándorlási politikájának pártszimpatizánsokon átívelő támogatottsága mellett így abban a tekintetben is nemzeti egység van, hogy a rendőrség jól teljesít a migránskérdés kezelésében.

Fodor Csaba, az intézet ügyvezetője az M1 műsorának nyilatkozva elmondta: a bevándorlási helyzetről szóló, egy nappal korábban publikált felmérés után nem lepte meg az eredmény, amelyben nyilván „benne van az is”, hogy a választópolgárok látták, hogyan állt helyt a magyar rendőrség a röszkei határ megvédésekor. A Nézőpont említett kutatása szerint a megkérdezettek 87 százaléka ellenzi az illegális bevándorlást.


Röviden
Terrorcselekménnyel is gyanúsítják a kődobáló, zavargó szírt

- Ki kell üríteni a debreceni menekülttábort, amelynek „ebben a formában semmi értelme nincs” – közölte tegnap Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, megválasztott frakcióvezetője Debrecenben. Magyarországnak kell olyan tartalék tábor, amelyben válsághelyzetben valós háborúból menekülőket el lehet helyezni, így szerinte „nyugodtan ki lehet üríteni, de felszámolni, megszüntetni felelőtlenség lenne”.

- Az európai uniós alapszerződés módosításának kezdeményezését kéri a kormánytól a Jobbik annak érdekében, hogy a bevándorlók elosztását szabályozó kvótarendszerről ügydöntő népszavazást lehessen tartani az EU-ban – közölte tegnap Vona Gábor pártelnök. A Jobbik elutasít mindenféle kvótarendszert, mert azt „abszurd és rossz döntésnek” tartja.

- Terrorcselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatta ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken azt a harminckilenc éves szír férfit, aki ellen már eljárást folytatott – közölte honlapján a rendőrség. Ahmed H. szír állampolgár ellen tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatt zajlott eljárás, az újabb gyanúsítást ennek a nyomozásnak a keretében közölték vele.

- Szúrópróbaszerűen ellenőrizték tegnap a rendőrök a Barcsra a Dráván átívelő hídhoz horvát buszokkal érkező migránsokat, akiket – összesen mintegy ezerkétszáz személyt – katonákkal együtt kísértek a közeli ideiglenes pihenőhelyre. Az érkezőket kikérdezték, néhánynak közülük pedig átvizsgálták a táskáját. Helyszíni tudósítások szerint felmerült, hogy a szárazföldi zöldhatár esetleges lezárása után lesz, aki megpróbál majd a határfolyón átjutni Magyarországra, ám szakemberek szerint nagyon változó a víz mélysége és sok az örvény is, ezért „a folyón ily módon szinte lehetetlen átkelni”. Szakemberek felhívták a figyelmet a változó vízmélység veszélyeire is.

- Tizenkét újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt péntek reggelig. A vádlottak közül heten szír, négyen koszovói és egy személy iraki állampolgárnak vallotta magát.

- Meghaladta tegnap a hetvenötezret az idén megszüntetett menekültügyi eljárások száma – közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) menekültügyi igazgatója az M1 tegnapi műsorában. Szép Árpád úgy fogalmazott, a folyamatok nyolcvan-nyolcvanöt százalékát azért kellett megszüntetni, mert a kérelmező időközben ismeretlen helyre távozott. Összességében a menekültügyi eljárások kilencvenöt százalékát zárták le, mivel „érdemben nem tudták megállapítani, hogy megalapozott-e a kérelmező nemzetközi védelmi igénye. Kiemelte, a lefolytatott ügyekből kevesebb mint kétezret utasítottak el, ehhez képest pedig „óriási szám a megszüntetett hetvenötezer eljárás”.

- Az MSZP a menekültügyet nemzeti ügynek tekinti, amelyben minden pártnak a konszenzust, nem pedig a konfliktust kellene keresnie. Kár, hogy a menekültügyből pártpolitikát csináló Fidesz mellé ma a DK is felzárkózott – reagált a szocialista párt szóvivője pénteken a DK szóvivőjének szavaira. Gréczy Zsolt DK-szóvivő azt mondta, ha a szocialista párt hivatalos álláspontja, amit Mesterházy Attila fogalmazott meg, miszerint támogatja Orbán Viktor menekültügyi politikáját, akkor az MSZP elárulja az európai baloldalt.  

- Az LMP szerint a kormány végre belátta, hogy a menekültválság kezelésében nincs nemzetállami megoldás, ám az uniós csúcs után további nemzetközi kezdeményezéseket vár Orbán Viktor miniszterelnöktől. Schiffer András társelnök-frakcióvezető ugyanakkor egy európai kvótarendszer hiányában reálisnak látta azt a veszélyt, hogy Németország és Ausztria Magyarországra küldi vissza az itt regisztrált menekülteket.