Belföld

Éjjel-nappal hívható az ügyfélvonal

Komplex képzésben részesült tisztviselők válaszolnak a kérdésekre

Immár felkészült kormánytisztviselőkkel várja a hívásokat a 1818-as számon elérhető kormányzati ügyfélvonal. Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke lapunknak elmondta, hogy az eddigi ügyintézési funkciók mellett továbbiak bevezetését is tervezik.

Vetesi-Ivan5 perces interjú: Vetési Iván a KEKKH elnöke

– Mennyiben más és jobb az új kormányzati ügyfélvonal?
– Először is, korábban kiszervezett feladatként, nem a kormányzaton belül működött az ügyfélvonal, ám most már kormánytisztviselők fogadják a hívásokat, akik az információátadásban lényegesen nagyobb jártasságot tudnak felmutatni. Számos ügyintézési funkcióra nyílt már eddig is lehetőség, így például az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentésére, de szeretnénk, ha a jövőben egyéb lehetőségekkel is bővülne a kör, például erkölcsi bizonyítvány igénylésével.

– Mikor tudják fogadni a hívá-sokat?
– Az év minden napján 0-tól 24 óráig. Már nemcsak telefonon tudunk segítséget nyújtani, hanem összesen hétféle kommunikációs csatornán, SMS-ben, e-mailen vagy éppen chaten. Éjszaka hárman-négyen fogadják a hívásokat, de csúcsidőben akár hetvenen is az ügyfelek rendelkezésére állnak.

– Komoly felkészültséget igényel, hogy valaki olyan sok témában tudjon segítséget nyújtani, mint amennyi a felsorolásban szerepel. Hogyan tudják ezt megoldani?
– Nagyon komoly, komplex képzésben részesülnek a munkatársak, ami hosszú időt is vesz igénybe. Az alapképzésen túl ráadásul specializálódnak is egy-egy szakterületre.

– Melyek a leggyakoribb problémák, amelyekkel önöket megke-resik?
– Az említett egyszerűsített foglalkoztatás mellett az ügyfélkapuval kapcsolatos kérdésekkel hívnak a leggyakrabban, sok az okmányirodai időpontfoglalás, de azzal is sokan megkeresnek minket, hol tart az igényelt okmányuk elkészítése. Egyre nagyobb az igény a különböző adatlapok kitöltéséhez való segítségnyújtásra is, és mi segítséget nyújtunk a kormányablakok ügyintézőinek is, ha elakadnak egy ügyben.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom