Belföld

Együttműködés a karitatív szervezetekkel

Aki segíteni akar, a kormányzattal és a hatóságokkal folyamatosan egyeztető, karitatív szervezeteken keresztül tegye – hívta fel a figyelmet Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

Bővített ülést tartott az Emberi Erőforrások Minisztériumában a segélyszervezeteket összefogó Karitatív Tanács. Balog Zoltán miniszter a megbeszélést követően arról beszélt, két dolgot kért a résztvevőktől: segítsék a menekülteket eljutni a befogadó állomásokra, és koordinálják a segíteni akarók munkáját. Az állampolgá­roknak pedig azt javasolja, aki valóban segíteni akar, a karitatív szervezeteken keresztül tegye ezt, amelyeknek évtizedes tapasztalatuk van, ismerik a rendelkezéseket, és együtt tudnak működni a hatóságokkal. A tárcavezető a távirati iroda beszámolója szerint aláhúzta, Magyarország minden előírt segítséget megad, csak éppen a menekültek nem jutnak el azokra a helyekre, ahol ezt megkapnák, részben a „tájékoztatás zavarossága, manipuláltsága miatt”.

A tanácsot két hónapja hívta össze először Soltész Miklós államtitkár, azóta folyamatos, napi szintű a kapcsolat. A magyar államnak kötelessége az ország határaink a megvédése, a belső stabilitás fenntartása, a humanitárius feladatok elvégzésében ugyanakkor jelentős segítséget nyújtanak a segélyszervezetek, mondta. „Sok katasztrófában segítettünk együtt, de ez a mostani munka nem hasonlítható egyetlen korábbihoz sem. Ha az eddigi munkákat rövidtávfutáshoz hasonlítjuk, akkor ez szupermaraton” – fogalmazott Soltész.

A résztvevők külön is beszámoltak az elvégzett munkáról. A Baptista Szeretetszolgálat elsősorban menekült családok átmeneti elhelyezésével és egészségügyi ellátásával foglalkozik, a Katolikus Karitász munkatársai a fóti gyermekotthonban, a nagyfai és a kiskunhalasi befogadótáborokban tevékenykednek, míg a Máltai Szeretetszolgálat munkája leginkább az utcai segítségnyújtás. A Magyar Vöröskereszt csaknem kétszáz önkéntese napi huszonnégy órában dolgozik Röszkén, a Magyar Református Szeretetszolgálat inkább Debrecenben segít. Az Ökumenikus Segélyszervezet a tranzitzónákban is támogatná az „információs munkát”.