Belföld
Együttműködés a honvédelmi tárcával
Megerősítették az Országos Roma Önkormányzat korábbi megállapodását

A hétfői, rendkívüli közgyűlésen megjelent kilenc mandátummal rendelkező résztvevő minden szakmai alapot nélkülöző megállapításokat tett – közölte az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), azt követően, hogy a határozatképtelenné nyilvánított tanácskozás berekesztése után a a kezdeményezők közül négyen - Vajda László, a Lungo Drom országos alelnöke, Lakatos Oszkár, a Lungo Drom Heves megyei elnöke, Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője és Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke - újságírók előtt bejelentették: vizsgálóbizottságot kívánnak felállítani, amelynek feladata az általuk vélelmezett visszaélések feltárása és a felelősök megnevezése.
Az ORÖ szerint azonban azért is sajnálatos ez a felvetés, mert az önkormányzat folyamatosan tájékoztatta az érintett program kapcsán képviselőit, ahogyan ezt fogja tenni a jövőben is.
Lakatos Oszkár arról beszélt, szerintük a hatszázmillió forintos költségvetésű Híd a munka világába programban szabálytalanul történnek a kifizetések, ezért a folyósítást azonnal le kellene állítani. Makai pedig azt mondta, a közgyűléssel „tiszta vizet önthettek volna a pohárba”.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) és ORÖ eközben, ugyancsak hétfőn a 2012-ben kezdődött együttműködésének megerősítéseként újabb megállapodást írt alá, a dokumentumot Hegedüs István, az ORÖ elnöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter látta el kézjegyével a Stefánia Palotában. A tárca közleménye szerint a HM és az ORÖ vállalja egy olyan kiadvány megjelentetését, amely bemutatja a közös munka eddigi sikereit, ezek hatását a roma és nem roma fiatalok tanulmányaira, pályaválasztására. Az ORÖ által fenntartott iskolákban olyan programokat hívnak életre, amelyek vonzóvá teszik a Magyar Honvédség felsőoktatási rendszerét, közös kulturális és sportrendezvényeket szerveznek, az állami ünnepségeken pedig roma származású fiatalok is részt vesznek majd.
A romák társadalmi felzárkózását segítő program eddigi eredményeként már most is minden katonai szervezetnél vannak esélyegyenlőségi referensek – írták. A tárca a közelmúltban készített egy filmet a sikeres roma katonai életpályáról Jövőjük a haza védelme címmel, továbbá kiállításokat, esélyegyenlőségi táborokat szerveznek, és rendszeresen kiírják a Lippai Balázs-ösztöndíjat is a kiemelkedően teljesítő roma és hátrányos helyzetű diákok számára. Ezen túlmenően a katonák a tiszt- és altisztjelöltek körében népismereti beszélgetéseket szerveznek, amelyeken a hallgatók betekinthetnek a romák történetébe, életmódjuk sokszínűségébe, a társadalomban elfoglalt szerepükbe, az előítéletesség és diszkrimináció problematikájába, a hadseregben elfoglalt helyzetükbe. A HM közleményében kiemelte: a honvédelmi tárcának a romák társadalmi integrációját segítő programja teljesítményen alapuló megítélést, biztos megélhetést és a közösséghez tartozás érzését kínálja.