Belföld

Együttműködés a Normafáért

A WWF indokoltnak tartja a gyepterület rendszeres, szakszerű kaszálását

A párbeszédre való nyitottság és a felelős döntéshozatal jeleként értékeljük, hogy az önkormányzat figyelembe vette érveinket a Normafára vonatkozó terveinek előkészítése során – mondta tegnap Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Mint arról korábban többször beszámoltunk, a természetvédő szervezet az elmúlt másfél évben önkéntesek bevonásával segített a Normafa természeti értékeinek felmérésében, s számos egyeztetés illetve terepbejárás során adott hangot szakmai álláspontjának.

Mint kedden megírtuk, a XII. kerületi önkormányzat sajtótájékoztató keretében mutatta be a Normafa környékére elkészített Natura 2000 hatásvizsgálat eredményeit. A neves szakemberek bevonásával összeállított tanulmány a térség országosan is kiemelkedő természeti értékei mellett rávilágít a legfontosabb veszélyeztető tényezőkre, így a becserjésedésre, a szárazodásra, illetve az intenzív emberi jelenlét hatásaira. Pokorni Zoltán polgármester hangsúlyozta a Hegyvidékhez tartozó Normafa egyedülálló értékeit, amelynek fejlesztése során alapvető elv a kevesebb több.

Elismerésre méltó pozitív fordulatnak tartjuk, hogy a korábban felmerült sportcentrum helyett a természetvédelem és a hagyományos természetjárás szempontjai kerületek előtérbe – reagált a polgármester szavaira Gálhidy László. A szakember szerint a terület élővilága, tájképi értékei országosan is egyedülállók, amelynek kezelése nagy felkészültséget kívánó, összetett feladat. A WWF munkatársa utalt rá, az önkormányzat az erdők kezelésében a Pilisi Parkerdő által bevezetett, úgynevezett szálaló gazdálkodást kívánja folytatni, illetve a jövőben az erdei élővilág számára létfontosságú holt faanyag egy része is a területen maradhat. Gálhidy László megjegyezte, indokoltnak tartják a gyepterület szakszerű kaszálásának újbóli rendszeresítését. A WWF Magyarország bízik abban, hogy a Normafa rehabilitációja a város és a természet együttélésének európai szinten is iskola­példája lesz.