Belföld
„Együttérzés is szükséges a jó bíráskodáshoz”
A főbíró szerint az új kihívásoknak mélyreható tudás birtokában tudnak megfelelni a szervezetek, ennek meghonosítása a legnagyobb feladat, ez a szervezetátalakítás fő iránya. A Kúria elnöke másfél évszázada született elődje, Juhász Andor szavait felidézve hangsúlyozta, hogy a jó bíráskodáshoz a szakmai tudás mellett más emberi tulajdonságok is szükségesek, így többek között élettapasztalat és együttérzés az emberekkel.
Képes folyamatosan feldolgozni az érkező ügyeket a Kúria, idén csak a közigazgatási pereknél fordult elő, alig tucatnyi esetben, hogy egy évnél tovább tartott az eljárás – mondta Darák Péter. A büntető ügyszakból kiemelte az Alkotmánybíróság (AB) egyes szigorúbb halmazati szabályokat megsemmisítő döntése nyomán keletkezett ügyeket, ahol a már jogerősen kiszabott büntetéseket kellett újra megállapítani. A több mint ötven felülvizsgált ügy között volt, ahol az életfogytiglant 13, illetve 14 év szabadságvesztésre változtatták. Utalt arra is, a Kúrián vizsgálják már azokat a kérdéseket is, amelyek annak kapcsán vetődhetnek fel, hogy a sértetteket tájékoztatni fogják a sérelmükre elkövetett cselekmény miatt elítéltek várható szabadulásáról.