Belföld
Egységesítik a patikai kontrollt
Augusztusra készülhet el a szempontrendszer
Megyei szintű helyett területi felosztásban működik július 1-től a gyógyszerárusító helyeket ellenőrző tisztigyógyszerészet rendszere öt régió mentén – közölte Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója. Tájékoztatása szerint a rendszert úgy alakították ki, hogy minden régióra csaknem azonos mennyiségű patika jusson, az ellenőrzés szempontrendszerét pedig a Magyar Gyógyszerészi Kamarával (MGYK) közösen dolgozzák ki. Az átalakításra leginkább azért volt szükség – folytatta –, mert munkatársaik terhelése egyenetlen volt: egyes megyékben mindössze nyolcvannégy, míg máshol kétszáznyolcvankét gyógyszerárusító helyet kellett felügyelnie az illetékes tisztigyógyszerésznek.
Pozsgay Csilla emlékeztetett arra is, hogy az OGYÉI március 1-jén vette át a hálózat irányítását az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól, s akkor szembesültek az összesen negyvenezer-negyven árusító helyet felügyelő rendszer hiányosságaival.
Hankó Zoltán, az MGYK elnöke arról beszélt, hogy az OGYÉI és a kamara képviselői munkabizottságot alakítottak ki, amelynek feladata, hogy harmonizálja a tisztgyógyszerészi ellenőrző listát, illetve a testület belső minőségi kézikönyvét. A tervek szerint az egységes szempontrendszert augusztus végére készítik el. Az elnök hozzátette, mindezek mellett azzal is segítenék a tisztigyógyszerészek munkáját, hogy a régióközpontokon kívüli megyékben zajló ellenőrzések alatt a kamarai irodákban biztosítanak helyet számukra.
A bejelentések Reiter József, az OGYÉI főigazgató-helyettes kifejtette, céljuk, hogy évente egyszer az ország valamennyi gyógyszerárusító helye átessen az ellenőrzésen, amelyet elősegítendő, autóval és technikai eszközökkel látják el a tisztigyógyszerészeket. Ugyanakkor – folytatta – nem a bírságolásra koncentrálnak, hanem a „szakmai színvonal javítására, így elsősorban tanácsokkal segítenék a patikákat működtetők munkáját.