Belföld
Egyre nagyobb bevétel a kaszinókból
Kérdés, milyen hatással lesznek a forgalomra a tervezett szigorítások, korlátozások, amelyek októbertől lépnek életbe

Már nyolc játékbarlang működik az országban (képünk illusztráció) (Fotó: Csudai Sándor)
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a II. kategóriájú játékkaszinók látogatottsága, ezzel párhuzamosan pedig a központi költségvetés bevétele ebből a forrásból – derül ki Tállai András nemzetgazdasági államtitkár írásbeli válaszából, amelyet az LMP-s Ikoty István parlamenti kérdésére adott. A nyilvánosan megismerhető adatok alapján tehát a látogatók összesített száma a következők szerint alakult: 2011-ben 205 ezer, 2012-ben 300 ezer, 2013-ban 639 ezer, tavaly 810 ezer, míg az idei első fél évben már 606 ezer hazai és külföldi személy. A játékkaszinók éves összesített – a tiszta bevételre és a borravaló ötven százalékára kiterjedő – játékadóalapja 2010-ben 6,3 milliárd, 2012-ben, 7,9 milliárd, 2013-ban 15,3 milliárd, 2014-ben 19,4 milliárd, az idei első fél esztendőben pedig 13,1 milliárd forint volt. Tállai válaszából nyilvánvalóvá válik az is, hogy az évek során folyamatosan nőtt az érintett kaszinók száma, jelenleg országszerte nyolc ilyen létesítmény működik, míg 2011-ben csak három volt.
Kérdés, milyen hatással lesznek erre a folyamatra a tervezett szigorítások. Ugyanis, mint már megírtuk, október elsejétől megvalósulhat a játékkaszinóba járás differenciált, a szerencsejáték káros hatásainak való kitettség mértékétől, a játékos sérülékenységétől függő korlátozása. A személyes azonosításhoz kötött játékfajták, így a kaszinó, a kártyaterem, a távszerencsejáték és az online kaszinójáték esetében a „szervező a játékos azonosítása során a játékosvédelmi nyilvántartás adatait elektronikus úton lekérdezi, és a sérülékenynek minősülő játékosnak belépést nem biztosíthat”. Egy július eleji törvénymódosítás a bírósági és önkéntes korlátozások nyilvántartására elektronikus adatbázis létrehozását szabta meg, a részletekről szóló kormányrendelet azonban csak a harmadik negyedévben születhet meg. Ebben rendelkeznek majd az ártalmakról, továbbá a szenvedélybetegség kialakulásáról való tájékoztatás és a hozzáférés korlátozásának részleteiről.
Tállai András leszögezte, a kormány elkötelezett a „szerencsejáték káros társadalmi hatásainak enyhítését célzó intézkedések mellett, különösen is az érintett családok védelmében”. Ennek érdekében a kaszinók játékadójának immár három százalékát kifejezetten játékosvédelmi, karitatív célra használják fel jövő januártól, mindezt kiegészítik az illegális piac elleni fellépés további fejlesztésével.
Jelentősen nőtt az állami kontroll
A szocialisták hiteltelenek, hiszen ők liberalizálták a szerencsejáték-piacot, Andy Vajna vállalkozásai pedig huszonhat éve működnek Magyarországon – közölte a Fidesz arra reagálva, hogy az ellenzéki párt a kormánybiztos vagyonosodási vizsgálatát sürgette. Hozzátették, 2010 előtt a többnyire törvénytelenül működő szerencsejáték-ipar milliárdos károkat okozott az államnak, a reformok azonban működnek: jelentősen nőtt a kontroll, kifehéredett az ágazat, és a nyerőgépeket üzemeltető játéktermek bezárása óta csökkent a szerencsejáték-függőség veszélye.