Belföld

Egyre csak húzódnak a sukorói kaszinóügy miatt indult perek

Továbbra is több eljárás van folyamatban a 2010 előtti időszak emblematikus botránya kapcsán, ezek ismét a Kúria elé kerülnek

A sukorói kaszinókoncesszió miatt a magyar állam által indított kártérítési eljárás és a projekthez kapcsolódó telekcsere miatti büntetőper esetében is a Kúria lesz az illetékes. Információink szerint a polgári eljárásban áprilisra már ki is tűzték a tárgyalást.

Több mint öt éve húzódik a sukorói kaszinóprojekthez kapcsolódó koncessziós szerződés ügyében indult polgári per, a legújabb, sokadik fordulóra a Kúrián kerül majd sor, ahol az illetékes tanács április 4-re tűzte ki a tárgyalást – tudta meg lapunk. Előzőleg a Fővárosi Ítélőtáblán volt az eljárás, amelyet az állam indított a kaszinóbefektető KC Bidding Kft., illetve Ronald S. Lauder üzletember ellen, mondván, nem tartották be a még 2010 előtt kötött kontraktusban rögzített feltételek egy részét. Ismert, a sukorói projekt a Gyurcsány-kormány egyik emblematikus botránya volt, a sokmilliárdos kezdeményezés megvalósításának részleteiről az akkori adminisztráció zárt ajtók mögött egyeztetett.

A Kúrián már egyébként korábban „járt” az ügy, még 2015-ben a legfőbb bírói fórum hatályon kívül helyezte a táblabíróság másodfokú ítéletét, amelyben százharmincmillió forint kötbér megfizetésére kötelezték a céget, megállapítva Lauder készfizető kezességét is. Ez azért fontos, mert ha a Velencei-tó mellé a Gyurcsány-kormány idején tervezett vigalmi negyed megvalósítása érdekében alapított kft.-nek nincs elég vagyona, úgy neki kell megfizetnie a büntetést.

A táblabíróság határozatát azonban akkor mindkét alperes megfellebbezte, részben eljárási hibára hivatkozva, a Kúria pedig ez ügyben nekik adott igazat, „visszadobva” az ügyet a másodfokra. A „hiba” lényege, hogy az ítélőtábla nem az elsőrendű alperes cég által megbízott nemzetközi jogász ciprusi címére, hanem a vele együttműködő magyar ügyvédi irodának küldte meg a per egyes iratait. Ezt a problémát vélhetően hónapokig nem sikerült kiküszöbölni, csak tavaly ősszel került sor az újabb ítélethirdetésre, amely ráadásul még így is csupán úgynevezett részítélet. Az inkább az alperesnek kedvező verdiktet a felperes magyar állam képviselője megtámadta, a Kúriához fordulva felülvizsgálati beadvánnyal. Ennek folyománya, hogy ismét a legfőbb bírói fórum jár el a hosszú ideje húzódó perben.

Az „alapügy” eközben információink szerint továbbra is a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma előtt „parkol”, amennyiben megszületik a jogerős részítélet, úgy folytatódhat az az eljárás is. Az állam eredetileg milliárdos kártérítésre perelte a céget, illetve Laudert, aki egyszer sem jelent meg a bíróság előtt az évek során. Viszont a neves üzletember korábban maga is perre ment, a Világbank mellett működő nemzetközi választott bíróság előtt akart a magyar államtól kártérítést szerezni, mondván, elesett a nagyszabású kaszinóprojekt megvalósulása esetén remélhető haszontól. A washingtoni ítészek azonban nem osztották a beadványában megfogalmazott jogi érveket.

Évekkel ezelőtt a Kúria már hozott egy jogerős ítéletet, kimondva a sukorói beruházás érdekében a magyar állam és Joav Blum között még 2008-ban kötött telekcsere-szerződés semmisségét, sőt, törvénytelenségét. A kontraktus miatt büntetőeljárás is indult, amelynek során, még a nyomozati szakban, gyanúsított volt Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök is. A Szegedi Ítélőtábla tavaly ősszel felmentette a vádlottakat, köztük Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatóját, és volt helyettesét, a napokban Nemzeti Bilincs Egyesület néven kormányellenes szervezetet alapító Császy Zsoltot. Mivel azonban első fokon még börtön volt a verdikt, a büntetőper is a Kúriához kerül hamarosan.

Lapunk megkeresésére a Legfőbb Ügyészség a napokban azt az információt adta, hogy az iratok még nem érkeztek meg hozzá Szegedről, s amint erre sor kerül, a vádhatóságnak harminc napja van a fellebbezési indítvány elkészítésére. Ezt követően kerülnek csak a papírok a Kúriához, ahol kitűzhetik az első, s lehet, egyetlen tárgyalási napot.