Belföld
Egyházi embermentők a vészkorszak idején
A magyarországi nuncius és társai XII. Piusz pápa iránymutatásainak megfelelően mentették a zsidókat a vészkorszak idején
Az egyház tevékenysége Magyarországon a holokauszt idején elnevezésű rendezvény iránti nagy érdeklődést jelezte, hogy megjelent mások mellett Ilan Mor izraeli nagykövet és André Goodfriend amerikai ügyvivő is. A résztvevőket Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius köszöntötte, aki – megadva az esemény alaphangját – arról beszélt, hogy a legújabb kutatások alapján nemcsak egyéni teljesítmények és áldozatvállalások révén mentették a meghurcoltakat az egyházhoz tartozó személyek, hanem a Szentszék irányításával, egyfajta hálózat részeként nyújtottak segítséget.
A magyarországi nunciatúra, illetve a független országok diplomatái bátor tevékenysége révén mintegy százhúszezer zsidó embert sikerült megmenteni. Alberto Bottari kitért Raoul Wallenberg és Carl Lutz példamutatására, majd részletesen bemutatta az akkori vatikáni nagykövet, Angelo Rotta és munkatársa, Gennaro Verolino későbbi érsek „módszereit”. Ők nemcsak saját megfontolásból – mutatott rá a nuncius –, de XII. Piusz pápa kívánságára cselekedtek a legnagyobb embertelenségek idején. A Szentatya ugyanis azt az utasítást adta nekik, hogy minden lehetséges eszközzel tegyenek a zsidók megmentéséért. Kiterjedt és összetett intézkedéscsomagot eszközöltek, kezdetben közbenjártak az üldözöttek érdekében a hatóságoknál, majd valódi humanitárius akcióba kezdtek.
Bottari szólt a nunciatúra magyar munkatársairól is, akik egyebek mellett véd- és menleveleket osztottak az érintetteknek, a Szálasi-érában pedig az erőltetett menetre kényszerített zsidóknak gépkocsival vittek élelmiszert. Rottát és Verolinót aztán a hazánkba érkező szovjet hadsereg lényegében kitiltotta az országból – a kilencvenes években mindketten megkapták a Világ igaza elismerést a jeruzsálemi Jad Vasem intézettől.
Egyfajta szerves egységet alkotó összkép alakul ki az egyházi embermentés kapcsán, ebbe illeszkedik a szociális testvérek társaságának szolgálata is – erről már Erdő Péter bíboros beszélt, kiemelve a társaság főnökének, Slachta Margitnak a szerepét. Már a deportálások előtt lépéseket tett a zsidóság érdekében, személyesen is közbenjárt értük, még a pápánál is volt audiencián az ügyükben. Ennek következtében – emlékeztetett a főpásztor –, majd a szlovák püspökök közbenjárásával sikerült legalább időlegesen leállítani az ottani deportálásokat.
A szociális testvérek végül összesen ezernél is több üldözöttet mentettek meg a szükséges papírok beszerzésével, vagy éppen azzal, hogy épületeikben menedéket is biztosítottak számukra. „Hősies vendégszeretet” – így jellemezte ezt az áldozatvállalást a bíboros, hozzáfűzve, ehhez a munkához csatlakozott boldog Salkaházy Sára, aki a vértanúságot is vállalta. A bíboros kitért az 1939-ben alapított Szent Kereszt Egyesület munkájára is. A testület vezetésében szerepet vállalt Slachta Margit mellett boldog Apor Vilmos püspök is, szintén közreműködve a zsidók mentésében. Nem véletlen: a szervezet tagjait végül a nyilasok hurcolták el. Erdő Péter úgy értékelt: az embermentők az egyház küldetéséhez voltak hűségesek.
Szuromi Szabolcs Anzelm, a házigazda egyetem rektora budapesti plébániák példáin mutatta be ezt a tevékenységet. Egyes papok legtöbbször keresztlevelek kibocsátásával próbálták védeni a faji törvényekre hivatkozva meghurcoltakat, volt olyan templomi közösség, ahol 1944-ben nyolcvanhat százalékra nőtt a zsidó származásúak aránya a megkereszteltek között. Nehezíti a múlt feltárását, hogy alig maradt fenn írásos emlék, hiszen az embermentő tevékenységet érthető módon titokban lehetett csak folytatni, a világháborút követő évtizedekben pedig a kommunista államhatalom akadályozta a tisztánlátást. Az embertársaikért áldozatot vállalók tettei mindenesetre az új generációkat is arra buzdítják, utasítsák el az antiszemitizmust – mondta a rektor.