Belföld
Egyeztetett törvényi módosítások
Zombor Gábor: Korszerű alapellátás kialakítása a cél
Zombor Gábor kiemelte, a háziorvosi rendszer továbbra is önkormányzati hatáskörben marad, ám nagyobb állami segítséget kap majd. Így tehát – folytatta – támogatják az orvosokat, hogy könnyebben jussanak praxishoz, illetve, ha megfelelő végzettséggel rendelkeznek, háziorvosi munkájuk mellett további szakrendelést is elláthassanak. Emellett ösztönzőrendszert alakítanak ki annak érdekében, hogy egyre több beteget gyógyítsanak meg az alapellátás keretei között, vagyis, ennek megfelelően kevesebben kerüljenek át a kórházi ellátásba, így kímélve a rendszert.
A kiskorúak megóvásával indokolta az igazságügyi tárca államtitkára, Répássy Róbert, szintén a Házban az Európa Tanács egyezményének ratifikálását, amely a gyermekek szexuális zaklatása ellen irányul, s amelyet az ellenzék is támogatott.